Sötét erdő

Tárgy: Sötét erdő Szomb. Júl. 21, 2012 10:53 am

A folyó hídján átkelve bejuthatunk a rengetegbe de nem ajánlott besétálni a farkasok területére.

Vendég

Leállítottam a motort, aztán elővettem a táskámból a térképet és zseblámpával a kezemben próbáltam rájönni, hogy jelenleg hol a fr@ncban is vagyok. De úgy tűnt, hogy hiába próbálkozom, nem sikerül rájönnöm.
Kinéztem a szélvédőn. Bár a kocsi reflektora világított, néhány métert világított meg előre csupán - a fény beleveszett a sötétségbe. Mert iszonyú sötét volt.
Végül jobb ötlettől nem vezérelve, zseblámpával a kezemben kipattantam a járgányból. Csak van valahol egy faház vagy telefon - ami még működik is, nem úgy, mint a mobilom, miszerint nincs térerő - és talán sikerül segítséget kérnem.
Elindultam északnak, közben megpróbáltam mindenre figyelni - már amennyire ez lehetséges volt ilyen vaksötétben.
Azon gondolkoztam, hogy mit csinálok, ha elém kerül egy vérfarkas. Az utóbbi hónapokban csak ezen gondolkodtam. Ellenőriztem, hogy ott van-e a csizmámban a tőr, amit Harry-től kaptam. Végszükség esetén csak ebben bízhattam - a képességemnek még fejlődnie kellett.
Valami reccsent mellettem.

Tárgy: Re: Sötét erdő Szer. Aug. 08, 2012 9:04 am

Farkasbőrben rohantam végig az erdőn, mivel itt mindig sötét van, nem buktam volna le, ha esetleg elkapok valami járókelőt. Amikor megéreztem egy illatot, egy nő illatát, azonnal újra emberbőrbe bújtam és a lehető leghalkabb léptekkel közelítettem meg a nőt, aki előttem szerencsétlenkedett a zseblámpával. Nem érzékelt semmit a jelenlétemből, ezért mögé lopakodtam, s amikor az ajkaim közvetlen a füle mellet voltak, megszólaltam
- Kukucs!- mikor láttam, hogy halálra rémült, hangosan felvihogtam, azon a sokat sejtető, titokzatos nevetéssel.
- Szia.- mondom még mindig vigyorogva, s a zseblámpa fényénél megszemléltem az arcát. Finoman szólva lehetett gyönyörűnek nevezni, de annál nyilván sokkal több volt. Nem ember. Ezt tudtam
- Christopher vagyok. Téged, hogy hívnak?- mondom, s kérdezem egyszerre. Mulatott a tény, hogy sikeresen a frászt hoztam rá. Vicces volt, nagyon. Pár percig még vigyorogtam, majd segítőkész úriemberré változtam.
- Csak nem eltévedtél? Segíthetek is akár kitalálni. Kit, vagy mit keresel?- teszem fel a kérdéseimet. Az egyik szemöldökömet felvontan, fogalmam sem volt arról, hogy egy nő mit keres egy ilyen sötét erdőben egyedül. Soha nem értettem, hogy a nők minek félnek annyira, ha ilyen helyeken mászkálnak. Akkor mégsem lehet valami nagy félelmük... érdekes teremtmények, az biztos, de mi is lenne velem nélkülük...
- Ha nem szorulsz rá a segítségemre, akár el is mehetek. Én kitalálok innen.- vonom meg a vállamat. Én aztán nem leszek senkinek se az idegenvezetője, ha nem kér meg rá... minek? Nem könyörgök egyetlen asszonynak se, legyen az ilyen világszépe, mint ő itt előttem. Nekidőltem egy fának, úgy vártam, hogy végre megszólaljon.

Vendég

Hirtelen egy férfi megszólalt, egyenesen a fülem mellett. Felugrottam meglepetésemben, a levegőben rögtön meg is fordultam, hogy lássam kivel van dolgom. Mondhatni szép piruettet vágtam le, azonban a zseblámpával mégsem sikerült lecsapnom az illetőt. Hogy szerencsére vagy, hogy nem, az majd még kiderül.
Jókedvűen bemutatkozott. Amíg beszélt én gyorsan végigmértem a szememmel. Fekete haj, fekete ruha, iszonytatóan kék szempár. Már-már ijesztően szép és dögös.
A stílusából ítélve elég közvetlen, én azonban úgy döntöttem, hogy inkább gyanakvó leszek.
- Rebeca. - mondtam bemutatkozásképp.
Megkérdezte, hogy mit keresek, aztán a segítségét is felajánlotta. Zavart a közvetlensége, szinte megijesztett. Lehet, hogy ez egy paranoiás gondolatmenet kezdete, de inkább vagyok gyanakvó, mintsem, hogy a végül valami baj legyen. Megjegyeztem, amit a nagyszüleim mondtak: Vail-ben semmi sem az, aminek látszik.
Egy fának nekidőlve várta a válaszomat. Be kellett látnom, hogy veszélyes lehet, ha itt maradok egyedül az erdőben, ráadásul éjszaka, mikor az orrom hegyéig látok csak el.
- Az tényleg jó lenne… mármint ha segítenél kitalálni innen. – fogadtam el a felajánlott lehetőséget. – A Wilkinson birtokot keresem. Tudod, hogy merre van? – kérdeztem. Most én vontam fel a szemöldökömet. Ez a srác úgy néz ki, mint akinek nincs kint a négy kereke, mégis van benne valami ijesztő. A belső riasztóm azt kiabálta, hogy vigyázzak vele.
Próbáltam koncentrálni, hogy érezzem miféle szerzet lehet, de nem sikerült rájönnöm. Magamban átkoztam a képességemet, amiért még ilyen gyenge. Nem maradt más választásom, bíznom kellett abban, hogy ha bármi történik, akkor képes leszek gyorsan használni a Harry-től kapott tőrt.
- Kocsival jöttem, szóval… menjünk azzal. – indítványoztam és elindultunk visszafelé a járgányhoz.

Tárgy: Re: Sötét erdő Szer. Aug. 08, 2012 10:05 pm

Megvártam, hogy egy kicsit lenyugodjon az előző ijedségtől, majd amikor mondta, hogy mit keres, elgondolkoztam.
- Ha jól tudom, akkor a birtok a Bane falka területén van. Igen, ebben biztos vagyok. Pontosan nem tudom, hogy hol, de azt igen, hogy merre laknak a Bane-k.- mosolygok rá készségesen. Nem tudom miért invitált be elsőre az autójába. Tartott tőlem... éreztem. Okos. Nagyon okos. Kíváncsi voltam, hogy miként alakul ez a... ez az ismeretség.
- Akkor jól sejtem, hogy te is Bane lennél?- fordulok felé, miután beszálltunk az autóba. Kell magamban tartani egy kis taktikai tanácsot, hogy vajon mennyire érdemes elmondani, hogy mi vagyok és, hogy lettem az. Hazudni nem hazudhatom, hogy halandó... mert akkor mit keresnék ebben a sötét erdőben? Szóval ha felteszi a kérdést vagy kikerülöm, vagy hazudok... a kikerülés jobban tetszett. Nem akarok megkeveredni, semminemű hazugság miatt.
- Rendben, akkor. Először is. Nem ártana kitolatni az erdőből. Kicsit rossz helyen keresed a birtokot.- mosolygok rá a lehető leggonoszabban. Elmagyaráztam neki, hogyan s miként találja meg a Bane falka területét, de ott is bőven el tud tévedni, ha annyira ügyeskedik. Például a sűrű erdőben... na de mindegy is. Meghagyom ennek a szépségnek a lehetőséget, hogy felfedezhesse a hely titkait. Egyedül sokkal izgalmasabb, mint díszkísérettel.
- Messziről érkeztél?- kérdezem csak a látszat kedvéért. Milyen "ember" az aki nem kíváncsi? Talán egy nagyon picit az voltam, de ha ez is volt a helyzet, soha nem vallottam volna be senkinek. Mert engem magamon kívül nem érdekel semmi. Legalább is ezt mondják.
- Szólíts csak Chrisnek, könnyebb lesz kimondani és nem olyan hivatalos.- mondom. Jobban is szerettem a becenevemet, a Christopher az olyan nagypapás.
- Akkor gondolom keressük meg a lakó területet. Nem itt élek, nem ismerem a környéket.- mondom egy vállrándítás kíséretében. Kanyarogtunk egy kicsit, majd nagy nehezen megtaláltuk a lakó övezetet.
- Hogy néz ki a ház?- teszek fel egy fontos kérdést. Mert azért nem mindegy, hogy egy palotát, vagy egy putrit keres az ember. Amikor végre meglett az elveszett birtok, kiszálltam az autóból és Rebecára pillantottam.
- Ha jól sejtem, akkor ez lesz az. De ha esetleg tévednék szólj és segítek tovább keresni.- húzom fel a bal szemöldökömet. Miket nem mondok!
// Bane falka területe / Wilkinson birtok //

Vendég

Eléggé meglepődtem, mikor rögtön mondta, hogy a Wilkinson birtok a Bane falka felségterületén van. Nem is teketóriázott, rögtön rákérdezett, hogy mi vagyok. Ő persze a jótékony hallgatásba merült, ami magát illeti nem volt túl bőbeszédű.
Több, mint gyanús.
- És te mi vagy? - tértem ki a válaszadás kötelezettsége alól. - Nem ember vagy, annyi bizonyos. - vágtam vissza. Látszott, hogy kissé meglepődött azon, hogy milyen gyorsan fordítottam a társalgás menetén - hirtelen ő került vallatás alá.
- Tudtommal Vail-ben az emberek mit sem tudnak arról, hogy mik lakják a várost. - folytattam. Direkt nem tértem ki arra, hogy "mik" is lakják a várost. Feltételezem, többet tud, mint amennyit elmond és mellesleg én meg nem vagyok olyan h*lye, hogy rögtön a pelenkás koromtól kezdve mindent elmondjak magamról.
Azért követtem az utasításait és úgy irányítottam a furgont, ahogy azt ő mondta. Néhány rövid - mégis hosszúnak tűnő - perc múlva már az autóúton haladtunk. Egyik szememet rajta tartottam - a kezem valamiért nagyon viszketett azért a tőrért.
Megpróbált nem kiesni a szerepéből és tovább kérdezősködött. Nem adja fel egykönnyen, azt hiszem.
- Messziről. Volt okom nem itt lenni. Most meg van okom, hogy itt legyek. - mondtam szinte semmitmondóan. Jótékonyan megengedte, hogy a becenevén hívjam. Milyen barátságos, gondoltam.
- Nekem is van becenevem, ha már arról van szó. - rántottam vállat egy félmosoly kíséretében. - Beca. De a Becky-t meg ne próbáld még kiejteni is. - figyelmeztettem.
A lakókörnyezetbe érve lelassítottam a motort, hogy jobban oda tudjak figyelni a környezetre.
- Igazából nem tudnám megmondani, hogy hogy néz ki a ház. - mondtam őszintén. - Csak képen láttam, de nem tűnt kicsinek.
Nem sokára megláttam egy táblát, ami a "Wilkinson birtok"-ot hirdette, így hát elmentem arra, amerre a tábla mondta.
Amikor megláttam a házat leesett az állam. Uramisten az az ÉN házam...
- Atyaég! - suttogtam magam elé elképedve, miután kiszálltam a kocsiból. - Ez hatalmas.
//Bane területek/Wilkinson birtok//

» Kis erdő
» Sűrű erdő
» Erdő széle
» Elátkozott erdő