Burnout pincebár

A város nyugati oldalán található.

A Burnout egy útszéli kávézó romjaira épült, amelyet tíz évvel ezelőtt egy tűzvész pusztított el. Ahelyett, hogy eldózerolták volna, az új tulajdonos egyszerűen ráépítette a bárt a romokra. Elszenesedett, szénfoltos gerenda darabok tűntek fel a kis helyiség szegleteiben, mintha csak valami modern művészeti stílust akarna bemutatni. A kemény padlógerendák, amelyek emelkedő talapzatot hoztak létre, helyenként olyan élesen kiemelkedtek, hogy nem volt nehéz elbotlani bennük. A falakra felfüggesztett sörösüvegek neonszínű címkéiről gyenge fény vetődött a helyiségre. Füstös köd úszik a levegőben akár egy függöny. Ide járnak szórakozni a Nightshade fiatalok és néha a Bane-ek is.

Fülledt nyári meleg lett úrrá szülővároskámon, s ennek köszönhetően az erdők és a hegységek a járőrözőknek igazán kellemes klímát biztosítottak. Azonban voltam olyan mázlista, hogy a mai őrjárati bagázsból kimaradjak. Így kénytelen kelletlen vagy otthon nyomkodtam a távkapcsolót, egy üveg sör kíséretében -s utóbbiért hallgattam anyám sipítozását-, vagy kitörtem az unalmas hétköznapokból, és meglógva a családom elől, a külvárosban kötöttem ki.
Tudtam, hogy ez az a hely, ahol noha ismernek, könnyen ellenem is fordulhatnak, védelemre pedig aligha szorultam. A furgonomba vágódva hajtottam végig a főúton, majd elhaladtam a puccosabb bárok előtt, és a "híres-neves" parkunk előtt is. A város kihaltsága számomra is megdöbbentő volt. Végül befordultam a Burnout pincebár parkolójába, majd benyitottam a kissé bohém szórakozóhelyre. A pult felé vettem az irányt, helyet foglaltam az egyik széken, intettem a pincérnek, aki kérdés nélkül adott egy üveg sört. A pénz az üveg mellé csúsztattam, miközben hangos röhögés közepette felfigyelt rám pár iskolás b@rom. Tudtam, hogy ez lesz az utolsó évem a suliba, de mégsem repestem az örömtől. A leendő feleségem, akit még csak nem is én választottam, legszívesebben keresztbe harapná a torkom, mintha én tehetnék róla, hogy  születésünkkor elrendeltetett nyomorúságos sorsunk. Az üveget a számhoz emeltem, s bár a sör hűsítően hatott rám, és a bárban sem volt túl meleg, fekete atlétám még így is hozzám tapadt.
Körbepillantottam, de más ismerős arc nem köszönt velem szembe, így magam elé meredve próbáltam túlélni a feladatmentes napom.
Mikor elfogyott az üveg tartalma, felálltam, de ahogy elindultam az ajtó felé, megpillantottam a helyiek közül kitűnő, fura külsejű Vigyázót. Egy féloldalas mosoly kíséretében kinyitottam előtte az ajtót, majd összevontam szemöldököm.
-Ez nem éppen a leghangulatosabb hely, ami nem mellékesen nem is annyira nőknek való.-teszek megjegyzést a leégett kávézó helyére épült báron körbe.
-De, ha már erre tévedtél, akkor meghívlak egy italra. Plusz megóvlak a jöttment barmoktól, akik megfordulnak errefelé.-biccentek az ordítva röhögő banda felé, akik fütyülésben törnek ki.
-Mondtam, hogy nem százas a hely.-vonok vállat, becsukom az ajtót, és újra birtokba veszem a bárszéket, melyet eddig is elfoglaltam.
-Mi a helyzet a bokáddal? Mikor utoljára láttalak távolról, még bicegtél egy kicsit.-emlékszem vissza ama ominózus napra, amikor azt hitte fel akarom falni egy erdő közepén.

&Reiner

Nem tudtam mit kezdeni magammal, miòta Lilly-t elküldtem. Az a minden lében kanál vénasszony már rendesen az idegeimre ment. Mindig megkaptam tőle, hogy qrvásan nézek ki, meg ilyenek. Persze nem mint ha érdekelt volna, de akkor is. Ùgy döntöttem, hogy veszek egy forrò fürdőt, s utána keresek valami helyet ahol ellehetek a mai nap folyamán. Gyorsan megszárìtottam a hajam, s nem törődve a fülledt meleggel, egyből a jò magas sarkù, acélbetétes bakancsomat bányásztam elő. Magamra vettem egy piros tüllszoknyát, a lábaimra meg neccharisnyát hùztam. Felső gyanánt felvettem egy derékig érő topot, ami szabadon hagyta a hasam, s ezzel megvillantottam a köldök piercingemet, ami jelenleg egy lògòs fordított kereszt volt. A hajamat összefogtam, s jò feketén kifestettem magam. Ùgy döntöttem, hogy magamra veszek egy fekete leheletvékony inget is, hogy ne legyek tùl feltűnő. A lábam szinte már teljesen rendbejött, ezért magabiztosan meg tudtam indulni a felé, hogy kellemes estét töltsek el valahol. Nem tudtam pontosan, hogy merre tartok, mivel még mindig nem nagyon volt időm felfedezni a várost, s nem is nagyon akartam. Jò volt nekem az egyetlen ismerősömmel, Rennel, bár vele is régen találkoztam már. Nem lenne rossz vele megint összefutni... nem tudom miért gondolom ezt, de tudom, hogy jòl érezném vele magam annak ellenére, hogy az első találkozásunk kissé furcsára sikeredett. Attòl még kedveltemm... nagyon is. Lehe tùlságosan is. Bár én az ilyesmiben nem hiszek, mivel az a másik fiù is szimpatikus volt, akinek azt hiszem Dilen a neve... Hurtelen a kükvárosba kötöttem ki, ahol céltalanul kanyarogtam, majd megálltam valami bár előtt. Nem nagyon érdekelt, hogy mi a neve, csak be akartam menni. Tudtam, hogy rengeteg vérfarkas van a környéken, de nem féltem, hiszen biztosan van áram, egy pillanat alatt le tudom teríteni őket... bár a halandò emberek nyilván meg fognak lepődni. Nem nagyon izgatott a dolog, magabiztosan indultam meg az ajtò felé, s mire odaértem az hirtelen kivàgòdott előttem. Nem kicsit riadtam meg, egy piallanatra el is vesztettem az egyensùlyomat, de végül sikerült megkapaszkodnom az ajtòfélfában. Rosszallò pillantást vetettem az ijesztegetőre, de amint megláttam, hogy ki áll előttem, kedves mosoly költözött az arcomra.
- Szia Ren!- üdvözlöm szívélyesen, majd gondolkodás nélkül közelebb léptem hozzà, s szorosan átöleltem a nyakát. Persze azonnal eszembe jutott, hogy ilyet nem szabadna tennem, mivel felesége lesz... vagy már van, ki tudja.
[color=crimson]- Hoppá. Ne haragudj.-/color] mondom, s elfordultam, hogy ne láthassa, ahogyan az arcomat elönti a pír. Amint visszatért a rendes arcszínem visszafordultam, s felvontam a szemöldököm.
- Tudok vigyázni magamra, de köszönöm, hogy ilyen lovagias vagy.- jegyzem meg, majd cinkosan rákacsintottam. Elindultam befelé a képtelenül magas sarkaimon, s felültem a bárszékbe.
- Köszi, már teljesen rendben van. Elég csùnyán ráestem, de olyan, mint ùj korában.- vonom meg a vállam, majd elmosolyodtam.
- Ès veled mi a helyzet?- kérdesem egy vigyorral a képemen, a szemeibe nézve.

A semleges terület számomra megfelelő volt. Itt nem üldözött a jövőm, nem kellett figyelnem rá, hogy kikkel beszélek, és hogyan. Viszont hiányzott az érzés, hogy a társaimmal karöltve szeljem át az erdőket, és alkalmakként egy egy Keresőnek keresztbe tehessünk.
Amikor megláttam a tömegből kitűnő, a város képébe egyáltalán nem beleillő lányt, Amandát, akarva akaratlan elmosolyodtam.
Miután üdvözöltem, megpróbáltam emlékezni rá, hogy mikor utoljára találkoztunk, pontosan mi is történt. Egy-két percbe telt csupán, és rájöttem, meghúzta a bokályát, azt hitte, hogy eleven fel fogom falni. Tény, ami tény, szívesen "megkóstolnám", de ez már más lapra tartozik. Ami kissé meglepett, hogy nyakamba borult, és magához vont. Majd ugyanezzel a slunggal fordította el arcát, s biztosra vehette, így nem veszem észre, hogy elpirult. Szívverése azonban még így is gyorsabb volt, mint egy átlag, nyugodt emberé, s hatalmas egm fényezése nélkül is biztosra vettem, hogy nem a sétálástól lett a pulzusszáma a kétszerese.
-Tudsz? Nekem legutóbb nem így tűnt.-jegyzem meg, miközben provokálva így is zavart természetét, rákacsintok.
A csend megtörésének érdekében érdeklődök sérült bokályáról, s közben végigpásztázom kecses testét. Tény, ami tény, semmilyen értelemben nem egy átlagos lány. Miután helyet foglalunk, intek a pultosnak, aki biccent, hogy azonnal jön. Ami mókás volt, hogy magassarkú cipőjében is egy fejjel alacsonyabb volt, mint én, de így kevésbé látszott elesett, gyönge lánynak.
-Ma épp a szabadnapom töltöm, bár az üresjáratos napokat sem szeretem, de ez azokat is felülmúlja. De legalább addig sem kell hallgatnom a nagyokosokat, akik hiú reményekkel teli, azt hiszik, hogy elronthatják az életem.-vonok vállat, hangom érzésektől mentes, kissé mély lesz. Arcomról azonban semmilyen jelét nem lehet annak venni, hogy mennyire unom ezt a hercehurcát.
-Bár azt hiszem, pont nem egy Vigyázóval kellene megtárgyalnom a jövőm sorsát. Pláne nem egy olyannal, aki a Nightshade falka tagja.-jegyzem meg kissé szemráhányóan, noha nem sértésnek szánom. Ő sem tehet róla, hogy rá ezt a sorsot szabták ki. -Bocs, nem úgy értettem.-rázom meg fejem, bár nem igazán látom értelmét mentegetőzésemnek.
-Sikerült már társaságot találnod?-érdeklődöm, s ekkor elénk lép a csapos.
-Kérj bármit, a vendégem vagy.-húzok féloldalas mosolyt arcomra, majd érdeklődve pillantok a lány íriszébe.

Gyilkos pillantások közepette mùlt el a pillanatnyi zavarom. Ren néha igazán az ember idegeire megy a csipkelődésével. A kacsintása csak még jobban felpaprikàzott.
- Kipròbáljuk, mondjuk... rajtad?- kérdezem az arcomon angyali mosollyal, majd kihùztam az ajtòn, s a képsségem használatával egy pillanat alatt kapott egy jò erős áramütést a puszta érintésemtől.
- Hiszel már nekem?- kérdezem cinkos mosollyal, s most én kacsontottam őrà. Biztos vagyok benne, hogy nem sikerült lepleznem a zavarom s ezért kacsintott. Persze nem tőle jöttem zavarba, hanem magamtòl. Nem kellene ölelgetnem, mert a felesége az én falkám vezére, azt meg nem akarom, hogy kicsapjanak innen. Ketten indultunk el a pultok felé, s hamar panaszkodni kezdett. Nem ez csapta ki nálam a biztosítékot. Hanem amit utána mondott.
- Hàt te hihetetlen vagy!- csattanok fel dühösen. Nagyon rosszul esett amit mondott, s ahogy mondta. Egyszerűen hihetetlennek tartom, hogy ő is ilyen. Èn hülye meg bedőltem neki.
- Akkor hogy értetted? Ugye, hogy nem tudod megmagyaràzni?! Ùgy érzem nem kell itlennem, ha csak egy Vigyázò vagyok a Nightshade falkábòl.- mondom neki, s a szemeimbe már könnyek gyűltek. Buta könnyek! Meg sem érdemli, hogy miatta sírjak. Megráztam a fejem, majd felálltam.
- Te sem vagy más Ren.- mondom neki, s elindultam az ajtò felé. Mivel màr egyedül voltam, kiszámítatott voltam a részeg fiùkkal szemben, de ők nem ismerik az én hatalmamat. Nem akarom használni, mert semmi áron nem buktatnám le magam, de ha muszáj, akkor ki kell ütnöm magam. Ahogy sejtettem, az egyik oda is jött hozzám, s egyből tapogatni kezdett, de olyat odasòztam neki, hogy rögtön elengedett. Nyílegyenesen indultam meg a kijárat felé.

Tudtam, hogy meg tudja magát védeni, viszont azzal is tisztában voltam, hogy pontosan az Ő fajtája az, aki állhatatosan "vigyáz" rá, hogy a sorsom jól alakuljon. A probléma inkább azzal volt, hogy a sorsomat még csak irányítani sem tudtam. Callával való kapcsolatom lehetett volna jó is, de mivel kényszeresen próbáljuk eltolni a másikat magunktól, így a kapcsolatunk még csak barátinak sem mondható.
Megjegyzésemmel, amit valahogy nem sikerült magamban tartanom, érthető mód megsértettem. Nem is kicsit. Bár ismerjük el, mind a kettőnknek igaza volt. Nekem azért, mert jóformán életem sincs, neki azért, mert nem ő választotta azt, ami lett.
-Már meg ne sértődj, de roppant mód értékelném, ha nem üvöltenél ilyesmiről ennyi ember előtt.-hangom mély volt, tekintetemmel valószínűleg már megöltem volna, ha ez lehetséges lenne. Éreztem, ahogy akarva akaratlan felmegy bennem a pumpa.
-Igazad van, nem vagyok más. Sőt rosszabb vagyok, mint bárki más közülünk.-ismerem el, s nehezemre esik visszafogni magam.
Ahogy elindul kifelé, összevont szemöldökkel nézem végig a kis incidensét azokkal a b@rmokkal, majd azt, ahogy kiviharzik a helységből. Felállok, kivágom magam előtt az ajtót, egy könnyed mozdulattal elkapom a lány karját, és a furgonomnak préselem.
-Rajta, süss meg engem is, ahogy azt a szerencsétlen idiótát. Engem errefelé ismernek, ellentétben veled. A falkák biztonsága pedig mindenek felett való, bár szerintem ezt neked tudnod kellene. Ha ez nem jut Calla vagy Lumine fülébe, akkor szerencséd van. Tőlem nem fogják megtudni, de hidd el, errefelé még a falnak is füle van.-engedem el karját, de két kezemmel továbbra is közbefogom, és a kocsinak támasztva várom válaszát. Tekintetem továbbra is üveges a méregtől, izmaim megfeszülve, várnak arra, hogy lehiggadjak.
-Nem is tudom, miért hitted, hogy nem veszem észre az apró jeleket. Kezdettől fogva figyeltelek, de már az erdőben is sejtettem, hogy valahol legbelül még kislány vagy a feladatodhoz.-nézek mélyen szemébe, majd lassan magam mellé engedem kezeim, de továbbra sem húzódok el tőle. Túl közel van hozzám, izmaim pedig még jobban megfeszülnek, s már-már fájdalmas azz ellenállás, hogy farkassá legyek.

Nem is figyeltem Renre, vagy a szavaira, hihetetlenül dühös voltam rá. Annyira felsőbbrendű hangot engedett meg magànak, amit nem szabadott volna. Nem tehetek arròl, hogy minek születtem. Nem az én hibám, hogy egy nyomorult Vigyázò lett belőlem. Amint kiértem, a könnyeim megállíthatatlanul indultak meg. Mit se tud ő arròl, hogy mi van velem, vagy mit érzek amiatt, hogy ennyire tàvol vagyok az otthonomtòl. Persze ezt már nem is fogja megtudni, mivel ha rajtam mùlik, akkor engem többet nem fog látni, ha csak ennyi vagyok. Hamarosan egy meleg kezet éreztem meg a karomon, s a következő pillanatban Ren a furgonjának préselt.
- Engem nem érdekel, hogy Calla, vagy Lumine meg tudja-e érted? Neked könnyű, mert itt van a családod, a feleséged... nekem meg nincs itt senkim. Fel tudod fogni, hogy ez milyen? Erre az egyetlen ember, a...akit valamire tartottam, meg akit egyáltalán kedveltem a fejemhez vágja, hogy csak egy Vigyázò vagyok a Nightshade falkábòl.- mondom, s utáltam, amiért elcsuklott a hangom. Nem akartam, hogy azt lássa,  hogy rosszul esik amit mond. Persze ez már akkor kiderült, mikor meglátta a könnyeimet. Valahol meg voltam rémülve, hogy bántani fog, bár nem hiszem, hogy megrtenné. Akkorymár megtette volna, még se gondolom, hogy képes lenne megütni egy nőt.
- Hát ha ìgy látod, akkor nyugodtan árulj be Calla-nak. Lehet, hogy hazaküld, s mindenkinek jò lesz.- mondom, s egy keserű mosolyot erőltettem az arcomra. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire közel van hozzám. Szinte éreztem az illatát is. Kezdtem megint zavarba jönni, rögtön el is pirultam, a szememet meg lesütöttem. Most nem mùlt el a pìr, sőt egyre csak égni kezdett az arcom. Nem mertem ránézni, nwhogy észrevegye, mert nwm tudtam volna mire fogni a ròzsás foltokat az arcomon. Òvatosan felpillantottam az arcába, s már az se érdekel, hogy az arcom pírban ùszik.
- Tudod, nem az zavar amit mondtàl, hanem ahogy mondtad.- suttogom végül mert többre nem futotta.

Nem állt szándékomban megütni, sőt még csak megrémiszteni sem akartam. Abban viszont biztos voltam, hogy szó nélkül nem hagyom a dolgokat. Bármi is az oka, tudja nagyon jól, hogy a falka titkainak és biztonságának megőrzése az első.
-A feleségem? Callára gondolsz? Egyenlőre maximum a menyasszonyom, akaratomon kívül. És sajnálatos módon a Vigyázók azok, akik beleszólnak az életünkbe. Már megbocsáss, de ezt nehezen tudom lenyelni.-hányom újra szemére a dolgokat, mintha ez bármin is változtatna.Egy percbe tellik, mire felfogom, mit mond, majd újra fél percbe, hogy a méregtől ködös agyammal összerakjam a képet. Amit mondott, és az arcán égő pír.
Elengedtem, nem szóltam semmit, csak mélyen szemébe nézve bámultam, s próbáltam remegő izmaim egyenletes levegővételekkel lecsillapítani, még mielőtt tényleg neki esnék.
-Tudod, ha beárullak Callának, aligha úszod meg egy enye-benyével, és egy hazaküldéssel.-mondom, immár higgadtam hangon, de testem porcikái cseppet sem a higgadtságomról árulkodnak. Sőt.
-Ahogy mondtam?-kérdezek vissza, s újra elé lépek. - Próbáltam nem bunkón és képmutatóan megnyilvánulni, de őszintén. Elismerem, neked is éppen annyi jogod van pikkelni rám, amennyire nekem rád. Csak tudod köztünk az a roppant nagy különbség, hogy amellett, hogy a sorsom nem fogadom el, a falkám és a leendő falkám épségét semmi esetre sem kockáztatnám.-forr tekintetem övébe.
-Arról pedig had ne beszéljek, hogy hevesen verő szíved és kipirult arcod miről árulkodik. Hidd el, az amit érzel, el fog múlni. Mert nem helyes, meg mert te is nagyon jól tudod, hogy mellettem könnyen összetörnéd magad. Azt pedig végképp nem ígérem,  hogy pátyolgatni fogom a szíved összetört darabjait.- fordítok neki hátat, és gyalog indulok el lehunyt szemekkel, s próbálom nem figyelembe venni ami körülöttem zajlik. A szívverése hangos zaját, a forró napsugarak érintését. Kikapom zsebemből a kocsikulcsot, s egy jól irányzott mozdulattal a furgon platójára dobom. A kulcs csattanó hangját hallva torkomból mélyről jövő morgás tör fel, s már rohanok is, végig egyenese az erdő felé. A kavicsos útról lefordulva, még sebesebben rohanok, egészen addig, amíg fel nem bukkan előttem a Haldis hegység nyugati oldala. Ekkor az erdőben kijárt széles ösvényen végigsétálok, s már a tisztáson is vagyok.



//Haldis hegység/Nyugati oldal/ Tisztás//

Szòtlanuk tűrtem, hogy Ren mindenféle rosszindulatù dolgot köpött a képembe. És ezek szerinte a pirulàst is észrevette... duplán jò. Most nyilván azt hiszi, hogy szerelmes vagyok belé. Pedig még egy ici pici vonzòdást se érzek. Egyszerűen csak zavarba hoz. Persze magamnak se merem bevallani, hogy tetszik... nayon is. Mert nem helyes, ahogy ő mondta. S mellette könnyen összetörnék. Akkor meg mi értelme van a dolognak? Semmi. Figyeltem ahogy eltávolodik, s a kulcsokat a furgon motorháztetőjére dobja. Egy pillanatig csak lefagyva álltam, majd rájöttem, hogy muszáj utánamennem. A lelkiismeretem nem maradna nyugodt, ha kárt tenne magában, vagy ha hülyeséget csinálna. Meg talán egy kicsit aggòdok érte. De ezt még magamnak se vallanám be, nem hogy neki, vagy valaki másnak... Fogtam a kulcsokat, s elindultam a Haldis hegység fele. Annyira nem ismertem jòl Rent, de valamiért ùgy éreztem, hogy odamegy. Nem vezettem lassan, sőt az idegességem miatt kb. kétspadlòig nyomtam a gázt. Az élesebb kanyarokat alig tudtam bevenni, s végül félreálltam, hogy megnyugtassam magam egy kicsit. Ha így folytatom, akkor biztos vagyok benne, hogy itt fogom hagyni a fogam. Persze ezzel Rennek is ártok, mert tönkremegy a furgonja, plusz biztosan nem vet majd jò fényt rá, hogy a Nightshade falka egyik Vigyázòja fekszik holtan/félholtan az autòjában. Ismét beindítottam az autòt, de már jòval lassabban vezettem. Már majdnem odaértem a Haldis hegység nyugati részén találhatò tisztàshoz, de hirtelen megjeoent előttem valami állat, s félrekaptam a kormányt. Nagyon megijedtem, mikor az autò a fák közé iramodott, s mire eszembe jutott, hogy fékezzek, addigra már csak a csattanást hallottam, s éreztem, hogy kefejelem a szélvédőt. Az utolsò gondolatom az volt, hogy elfelejtettem bekötni magam, s utána minden elsötétült.

//Haldis hegység/Nyugati oldal/ Tisztás//