Tisztás

Az erdő közepén van egy hatalmas tisztás, ahol az Őrzők sokat vadásznak.

Bevásárolni nem mentem, rengeteg élelem volt még otthon, és amúgy sem fogyasztok sokat. Úgy döntöttem, hogy felfedezem a környéket és sétálni indultam, térképet már rég óta nem használok térképet, az agyam már remekül megtudja jegyezni a bejárt utakat.
Sétám során az erdőben kötöttem ki. Azon belül pedig egy nagy tisztáson, egészen nyugisnak tűnt, így kerestem magamnak egy helyet, ahol elücsöröghetek kicsit, és figyelhetem az erdő mozgását. Szerettem a természetet, és habár nem vagyok föld típusú a horoszkópom szerint, azzal, hogy vérfarkassá lettem, csak még jobban vonzz a természet közelsége.
Azonban hiába vagyok farkas, fára mászni mindig is szerettem, így találtam egy öreg vörös fenyőt, aminek felkapaszkodtam az ágára. Ahogy kényelmesen elhelyezkedtem, teljesen csöndben maradtam, már nem csaptam zajt. Elvégre, ha hagos az emberfia a természetben, az nem mozdul mert fenyegetve érzi magát, és csak akkor mozdul, ha a saját zajait hallja csak. Szóval csak ültem és füleltem. Az árnyékokat fürkésztem, és hallgattam az erdő zajait.
Pár perc múlva megindult a tisztáson egy kis nyüzsgés. Két mókus játszott a fűben, meglehetősen elemükben voltak. Egészen felszabadított a játékuk, kicsit eszembe juttatta azt, ahogy én játszottam Meggel, amikor kicsik voltunk. A kertben rengeteget fogócskáztunk, és bújócskáztunk együtt, a húgom is nagyon imádott a szabadban lenni.
Vissza tértem az emlékekből a jelenbe, ahol a vörös mókusok a magas fűben kergetőztek. Igazán megkapó látvány volt a kis rágcsálók ezt a fura táncát nézni. Aztán mozgásra lettem figyelmes a rét egy másik pontján. Egy fekete-fehér csíkokkal díszített hátú borz vágott át komótosan a magas füvön, a mókusok felfigyeltek rá, egy kicsit figyelték, aztán folytatták a játékot. Majd egy vakond bukkant fel a föld alól, nem messze a fámtól, magas tornyot építve a barna erdőségi talajból, hogy a kürtőjén át kicsit körülnézzen a friss levegőn. Úgy éreztem, hogy abban valaki jókorát bucskázhat, ha nem néz a lába elé, a kis fekete állat nem maradt sokáig, indult vissza az ő világába, ahol jól érzi magát.
Az énekesmadarakat hiányoltam, de azok ilyenkor már a fészkeikben pihennek. Csupán egy baglyot hallottam vijjogni valahol messze.
~Vajon egeret vagy pockot fog vacsorázni? ~ tűnődtem magamban ~ Vagy esetleg siklót?
Mintha csak gondolatolvasó lenne, egy nagyobb kövön megjelent egy elég méretes barna erdei sikló.
-Hát téged ma nem esznek meg barátom. - dünnyögtem csendesen. Nos ha meg nem is ették, de a mókusok figyelmét felkeltette. Oda szaladtak hozzá, és szagolgatták, meg-meg érintették. Talán még fiatalok, ha ennyire érdekli őket ez a sikló, ám a hüllő nem díjazta az iránta érdeklődő emlősök kíváncsiságát, így riasztás képpen az egyikük felé kapott, mire a kis állatok riadtan szaladtak fel egy szemközti tölgyfára, a sikló pedig tovacsusszant.
Megint csönd telepedett a tisztásra.

Térképpel a kezemben kavarogtam, de igazából semmi értelme nem volt magammal hoznom, mert a lábam teljesen más merre vitt, mint amit a térképen néztem. A ruhát mintha az erdőhöz választottam volna ahol kavarogtam, annyira illett a környezethez. Végül egy tisztáson kötöttem ki. Nem bántam szép helynek tűnt. Mókusok játszadoztak a fűben, de más jelenlétét nem érzékeltem. Annyira megbűvölt a tisztás szépsége, hogy elfelejtettem a lábam elé nézni és sikerült ismét elesnem.
- A p'csába!- kiáltottam fel dühösen. Szerencsére most csak a térdemet horzsoltam le. Viszont sehol nem láttam egy jóképű megmentőt sem, ebben eltért az előző jelenettől ez a mostani. Mivel akkor ott volt Ren, aki a karjaiban vitt haza. Nem tagadom, Ren igen vonzó pasi volt, de nem nevezném az ideálomnak. Bár igen jóképű és izmos volt, de nálam ez nem elsőrendű. Nem sokkal később éreztem, hogy megremeg a föld és felnéztem. Még, hogy nem érkezik elém egy jóképű megmentő! A férfi aki előttem állt, valami eszméletlen dögös volt. A haja félhosszúra volt hagyva, ami barna színű volt, az arcát szakáll borította, ami igen férfiassá tette a vonásait. Na ő, sokkal jobban tetszett, mint Ren. Nem viselt sok ruhát, csupán egy farmert, meg egy fekete tornacipőt. A szemem a félmeztelen felsőtestére vándorolt, ami tökéletesre volt kigyúrva. Pár pillanatig meg se tudtam szólalni, csak néztem, majd zavarba jöttem és elkaptam a tekintetem. Nem tudtam pontosan, hogy hány éves lehet, minden esetre nem az én korosztályom. Most magázzam, vagy tegezzem? Megpróbálkozom a tegeződéssel, majd ha zavarja akkor elmondja.
- Ehm... szia. Amy vagyok.- mondom neki, amitől kissé idétlennek éreztem magam. Még inkább zavarba jöttem amikor rájöttem, hogy még mindig a földön vagyok, ezért megpróbáltam gyorsan felállni, de a lábaim összeakadtak és előre estem. Már vártam az újabb becsapódást, de ez most nem következett be, mivel a férfi aki előttem állt, elkapott.
- Amanda Blackwoodnak hívnak. Téged?- futok neki másodszorra most már nagyobb sikerrel. Amikor biztosan álltam a lábaimon, újra a szemeibe néztem, majd megpróbáltam eldönteni, hogy mégis micsoda. Úgy gondoltam nem várok tovább és rákérdezek.
- Nightshade, Bane, vagy vérfarkas vagy?- vonom össze a szemöldököm. Talán egy Őrző... vagy lehet, hogy ő is vigyázó, mint én.
- Régóta laksz itt?- teszek fel még egy kérdést, mert azért valakinek fenn kell tartania a társalgást.

A mókusok újra lejöttek játszani, azonban kisvártatva valami megzavarta az erdő csendjét. Valaki közeledett a fák között, nem állat volt, így felültem, hogy szemügyre vehessem a jövevényt.
Egy nő volt, aki egy hosszú ruhában közeledett a tisztáshoz, térképet szorongatott a kezében. Elég sötét volt, tehát nem lehetett egyszerű ember, ha még most is a térképet bogarászta. A térképről a mókusokra pillantott, ami elég volt ahhoz, hogy a nemrég keletkezett vakondtúráson ügyesen elessen. Egy kis szitkozódás is elhagyta a száját, és a vér szaga is megcsapta az orrom.
Elég elveszettnek tűnt, és az eséstől biztosra vettem, hogy egyáltalán nem lehetett jó napja. Így megkapaszkodtam a fa ágán, és lendületet véve leugrottam róla, a földet érést egy bukfenccel tompítottam, azonnal fel is álltam utána, és elindultam a nő felé. Ő még mindig a földön volt, de úgy tűnik észre vett, és ahogy oda értem hozzá, bemutatkozott, majd meg próbált felállni, ami egy ismételt eleséshez vezetett.
Volna, ha nem kapom el. Segítettem felállni neki. Az után jóval összeszedettebbnek tűnt, és ismét bemutatkozott.
-Üdvözlöm Amanda. Az én nevem Dilen Storm. - viszonoztam a köszönést - Hogyan szólíthatom? Amanda, vagy az először említett Amy? - érdeklődtem tőle, elvégre, ahogy elnéztem, ő az idősebb, ráadásul egy nőtől illik megkérdezni.
A kérdése azonban meglepett.
-Ömm...Nos az első kettőről nem igazán tudok semmit. - vallottam be őszintén - Vérfarkas vagyok. - adtam meg a kérdésére a kielégítő választ. - És ha kérdezhetem kegyed micsoda? Mert ezekben a fényviszonyokban nehéz térképet olvasni. Maga sem egyszerű ember. - tettem fel az én kérdésemet, miközben a térképet is felnyaláboltam a földről, és a kezébe adtam.
-Nemrég érkeztem ide. Egyenlőre még a környezet felderítésével foglalkozom. - adtam választ az újabb kérdésére. - És ön? Vagy a térkép csak hobbi? - mosolyogtam rá, és reméltem, nem bántom meg.
Az erdő csendessé vált újra, a szél támadt fel egy kicsit, és borzolta meg a fák lombjait. A vakod túrásra pillantottam egy pillanatra. Amanda esése teljesen összedöntötte, aztán ahogy az esés újra eszembe jutott, eszembe jutott a vér szaga is.
-Amúgy. Megsérültél? - kérdeztem tőle.

Dilen... különldeges név. Legalább annyira az, mint ez az ismeretlen férfi. Legalábbis az én számomra ismeretlen. Eléggé zavarba hozott a magázássao, nem is értettem, hogy mi a f€nének nem tegezett le. Elvégre biztosan én vagyok a fiatalabb.
- Maradjunk az Amy-nél és nehogy le még egyszer le magázz. Biztosan te vagy az idősebb, én csak tizenhét éves vagyok.- vonom meg a vállam.
- Nightshade és vigyàzò volnék. De arra gondolom rájöttél, hogy én se rég òta vagyok itt.- mosolyodok el halványan. Nem rég òta vagyok itt, de már sikeresen belefutottam a Bane falka Alfájába, aki egész jò fejnek bizonyult. Hiába, Ren akkor is jò pasi, de egy Dilen féle férfi jobban bejöt. Ren csak amolyan haver lehetett volna, bár ki tudja, ha nem lenne köteles elvenni Calla-t, akkor talán nem is bánnám ha lenne köztünk valami. Akaratlanul is összehasonlítottam a két férfit. Igazábòl, eddig bele se gondoltam, hogy milyen veszélybe forogtam amikor Rennel voltam és most is veszélyben forgok. Mert itt sincs semmi, amiből áramot tudnèk kivonni. Ha Dilen bántani akar, akkor semmi esélyem, mert nagyon valòszínű, hogy az erőviszonyok se a legarányosabbak. De Ren felhívta a figyelmem arra, hogy itt senki nem akar az életemre törni, s ha valaki kegtenné, az nem így csinálná, mint Dilen. Biztosan nem állna le csevegni, mert tök fölös.
- Tudod, Trogir egy kicsit más hely, mint Vail, s ma már sikerült eltévednem és szenvedtem egy kisebb balesetet akkor is. Meg soha nem árt, ha az ember magánál tart egy térképet.- mondom, majd visszamosolyogtam rá. Nem tudtam, hogy mi jár a fejében, sajnos nem ilyen képességgel àldott meg a sors. Persze imádtam azt, amit kaptam, de azért néha jobb tudni, amit a másik gondol. Bár volt egy sejtésem afelől, hogy Dilen egy idiòtának tart.
- De ha lenne kedved, esetleg együtt is felfedezhetnénk a terepet. Jobb ha van velem valaki, gondolom még párszor megkeveredek majd.- vonok vállat ismét. Amikor feltette a kérdést, hog megsérültem-e, csak legyintettem. Pedig a térdemből csordogálò.vér már a bokámnál járt.
- Igazán nem vészes. Volt már komolyabb bajom is.- jegyzem meg. Hát például, amikor egy Őrző ölbe vitt haza... na az komolyabb volt, mert làbra se tudtam állni. Elővettem a táskámbòl egy zsebkendőt, majd letörölgettem a kifolyt véremet. Éppen csak annyira hajoltam le, hogy ne láthasson be a dekoltázsomba. Elegem volt a mai napra a kíváncsi férfi tekintetekből...
- Amùgy mit csinálsz a szabad idődben?- kérdezem, majd elraktan a véres zsebkendőt. Nem szerettem szemetelni, az egy mocsok dolog.
- Amùgy hány éves vagy? Tizenkilenc? Hùsz?- talàlgatok. Egy-két évvel biztosan idősebb nálam, de lehet, hogy többel is.