Folyópart

Az erdő felé sétálva egy kis folyót lelhetünk ez választja szét az erdőt és a tisztást egymástól. A partján sok vadvirág nő, és kellemes pihenőhely lehet bárki számára.

Farkas alakban rohantam keresztül az erdőn, majd itt újra felöltöttem emberi mivoltomat. Kicsit dühös voltam még mindig arra a kis... szemtelen és hálátlan nőszemélyre. Tudtam volna róla vagy kétszer ilyen csúnyát gondolni, de mégsem tettem. Ugye milyen kedves és aranyos vagyok? Csupa báj. Borzasztó ideges voltam. Mégis mit képzel magáról? Én segítek neki, ő meg nekem támad. Jaj de fárasztóak tudnak lenni ezek a nők. Már éppen azon gondolkodtam, hogy hazamegyek vagy valami, Dannel így is régen beszélgettünk már úgy, mint két testvér. Az utóbbi időben állandóan veszekedtünk. Nem bírta feldolgozni anyánk halálát. Bár anyám halálát én sem dolgoztam fel, de ezt soha nem mondanám el senkinek. Idegesített a tudat, hogy én öltem meg azt az embert, akit annyira szerettem. Még ha nem is volt szándékos, legalábbis apám ezt állítja
" A vérfarkas nem ura a testének teliholdkor, főleg ha még nagyon fiatal. Baleset volt, nem gyilkosság."- mondta annak idején.
- Dehogy volt baleset, az egészről te tehetsz!- kiáltottam, hogy elűzzem az emlékeket. Ha ezt valaki meghallotta, ami nem kizárt, akkor biztosan bolondnak hisz. De legalább a borús emlékeket sikerült elűznöm a fejemből. Előkaptam a mobilomat, s elkezdtem írni egy sms-t.

Dan! Kérlek ma ne menj sehova, hallgass rám! Sok ilyenkor a merénylő meg a gyilkos, nem szeretném, hogy bajod legyen.
[right]Chris.[/right]

Persze ez nem az igazság volt. Dan kifejezetten kedvelte a vérfarkasok társaságát, csak ő nem tudott róla. Próbáltam amennyire csak lehet elszigetelni tőlük, de nem hagyta. Nem sokkal rá rezegni kezdett a készülék a kezemben.

Nem vagy az apám, nem mondhatod meg, hogy mit tegyek!

Ezzel az egy mondattal teljesen kiverte nálam a biztosítékot. De nem, már csak azért sem húzom fel magam. Ha ilyen bolond akkor engem nem érdekel, vesszen csak oda a semmiért.

Őrjárat... Vasárnap, ez az egy nap amit a legjobban szerettem, ilyenkor soha senki nem zavarhatott. Ma Brynn nem tartott velem, jobb volt kicsit egyedül, ezért adtam neki szabad napot. Az erdő felé vettem az irányt, gyönyörű fehér farkasként szeltem át a területet, minden állat meghúzódott, és nem mozdult, miközben elhaladtam mellette. Aztán megéreztem egy új számomra ismeretlen illatot. Magányos farkas volt. Nyakamon felborzolódott a szőr, és minden idegszálam megfeszült. Egy idegen farkas az Őrzők területén... A szerencse az volt, hogy felém fújt a szél, nem hallhatta meg, ahogy közeledek, főleg, amiért olyan puha volt a járásom. Felmorrantam, és közelebb lopakodtam, kicsit mintha ideges lett volna a férfi, aki most nem a farkas alakjában mutatkozott. Lumine nem fog örülni annak, hogy erre járnak az idegen farkasok. Egy pillanat alatt mögé kerültem, és ráugrottam. A lendületem ledöntötte a lábáról az idegent, én pedig a nyaka körül csattogtattam a fogaimat. Nem megölni akartam, csak megmutatni neki, hogy ez a terület nem az övé! Viszont tudtam, ha átváltozik, kevés az esélyem, hogy leverjem. Bár az Őrzők nagyobbak voltak a sima vérfarkasoknál, mégis egy hímmel álltam szemben. Rent kéne egyszer így elpáholnom, bár ő meg az Alfa társam lesz, tehát esélytelen lenne. Vártam, hogy mit reagál az idegen, miközben a karjába haraptam. Vérének az új íze ledöbbentett, de tudtam, hogy meg kell mutatni, ki az úrnő a határon.

Nem hallottam a támadóm lépteit, kivételesen meglepett az Őrző. Csak azt éreztem, hogy ledönt a földre, de nem volt időm reagálni, mivel azonnal a karomba harapott. Na még ez is? Ez hihetetlen. Alig állapítom meg, hogy Őrző, máris kitép egy darabot belőlem. Sebtiben farkasbőrbe bújtam, s az egyik mancsába haraptam, hogy ki tudjak szabadulni. Egy ideig még a fejembe volt, hogy ráugrok és megölöm, de ennél több eszem van. Visszaváltoztam emberré, hogy lássa, a szándékaim békések. Bár még fiatal voltam, valahogy mégis erősebb, mivel egy nőstény Őrző volt a kis erőszakos. Nekidőltem a fának, s felvontam a szemöldököm.
- Beszéljük meg higgadtan és verekedés mentesen a dolgokat. Azzal nem intézünk el semmit, ha egymás torkának ugrunk. Maximum azt, hogy már ne kelljen többet verekednünk soha senkivel.- mondom a lehető legnyugodtabb hangomon. Tudtam, hogy nem a saját területemen voltam, de kit érdekel? A szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket, nemde? A harapása már nem égetett annyira, de még mindig kellemetlenül lüktetett. Megvártam, hogy vissza változzon, majd újra megszólaltam.
- Christopher Lade vagyok. Kit tisztelhetek a személyedben?- kérdezem gúnyos hangon. Max nekem ront, bár annyira biztosan nem bolond, de lehet, hogy éppen bedepizett és öngyilkos akarna lenni? Hát akkor nem kell megtámadnia, megölöm én őt nagyon szívesen, ha azt kérné esetleg.
- Ha ennyire bolond vagy, hogy kiállsz ellenem és öngyilkosságot kísérelsz meg, akkor gyere, támadj csak meg még egyszer.- mondom neki, bár ő biztosan idősebb lehetett nálam. Én még mindig csak egy kölyök voltam, de erősebb és okosabb a kortársaimnál.
- Szóval remélem, hogy kerülhetjük a konfliktust, és ember módjára társaloghatunk. Az egy dolog, hogy nem vagyunk azok, de tehetünk úgy nem?- kérdezem egy ezerwattos mosoly kíséretében, majd rákacsintottam.
- De ha bunyót akarsz, akkor összefuthatunk valamikor este is ugyanitt. Tudod amolyan végső leszámlálás végett.- mondom neki, majd megint egy gonosz vigyorra húztam az ajkaim. Imádtam mások idegein táncolni.

Az idegen a mancsomba kapott, nem túl erősen, de azért megéreztem. Megráztam magam, és lependerültem róla. Újra emberré változott, és beszélni kezdett hozzám. Rávicsorogtam, és felé kaptam a fogaimmal. Tudtam, hogy arra vár, változzak vissza, de én nem akartam megadni az esélyt arra, hogy megtámadhasson. Végül még is erejét vette a szőke díva. Fagyosan néztem a szemébe, mikor újra megszólalt, kivillantottam pengeéles fogaimat, az Őrzőknek ez ember alakban is megy, nem úgy, mint a sima vérfarkasoknak. Mikor rákérdezett, ki vagyok, csak felvontam a szemöldököm, a gúnyos hangnem rajta nem fog segíteni, ha elönt a harci méreg.
-Semmi közöd hozzá, hogy ki vagyok.-vakkantottam vissza. Maradjon csak szépen titokban, hogy ki vagyok. Mikor ingerelni kezdett önelégült vigyor terült el az arcomon.
-Azért vagy ennyire eltelve magadtól, mert hímivarú vagy?-kérdezek vissza élcelődve, és fagyos mosolyt villantok rá, amolyan "nem csak te tudsz piszkálni" stílusban.
-Te akarsz ember módjára társalogni, mikor provokálsz? Tudhatnád, hogy az Őrzők nem ismerik a kegyelem szót. Tehát nem tudom mit vársz. Egyébként pedig had világosítsalak fel!...-kezdtem bele kioktató hangsúllyal a hangomban. Élveztem már ezt a részét a társalgásnak. Én irányítok, pont úgy, mint a falkában.
-Ez az emberi dolog... Kicsit elszámítottad magad. A vérfarkasokban igen is van ember, ugyan úgy, mint az Őrzőkben. Tehát igen társaloghatunk emberi módon, és rosszul tudod, mert igen is azok vagyunk. Csak részben. Úgy látom van még mit tanulnod kölyök.-fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt. Mondjuk engem annyira nem érdekel, hogy a vérfarkasok hogyan működnek, de az alapokat tudtam róluk. Csak van aki nincs tisztában az alapokkal sem, és ekkor kezd el b@romságokat beszélni. Csak ne egy Őrzőnek magyarázza meg, hogy micsoda valójában. A gonosz mosolyt végső kihívásnak vettem, csak ő még nem tudja. A váll vonás is ennyit jelentett nálam. Brynn biztosan meg fog ölni, de ha kell belemegyek.
-Rendben, holnap este ugyan itt. Mondjuk kilenckor?-felvettem a kesztyűt az asztalról, nem akartam lenn hagyni, egy ilyen ficsúr nekem nem fogja megmondani, hogy mi van. Itt én diktálom a tempót, és ha valaki nem alkalmazkodik, annak megmutatom, hogy ki vagyok valójában. Velem nem lehet csak úgy játszani. Ennyit a kis vérfarkas nagy arcáról. Alfa vagyok, vezető, és ezt még nem tudja rólam, csak annyit, hogy Őrző vagyok, és nőstény. Éljen az alfa élet, kicsit erősebb leszek, mint ő, de ő hívott ki, én csak elfogadtam.

Nem számítottam rá, hogy nem tudom meg a nevét. Persze erre is volt b tervem. Hívhatom én akár Őrzőnek is, ha az jobban tetszik neki.
- Rendben van Névtelenkém. Nekem így is jò.- mondom neki szemtelenül. Hiába, soha nem a modoromròl voltam híres. Ez már nem fog változni. Amikor elkezdett kioktatni, tudtam, hogy nagyon büszke magára, de nekem az egyik fülemen be, a másikon ki ment amit mondott. Lezser mosollyal vártam, hogy végezzen, majd megint elővettem a gùnyban fürdetett hangsùlyomat.
- Köszönöm az informáciòkat. Rendkívül hasznos és életbevágò dolgokat tudtam meg. Most akár meg is ölhetsz, legalább ùgy halok meg, hogy az agyi szintem a magaslatokban jár.- a végére majdnem elnevettem magam, annyira szánalmas volt a helyzet.
- Amùgy meg azért van ekkora nagy arcom csak, mert ekkora nagy arcom van.- felelem, majd karba tettem a kezeimet. Szándékosan akartam felidegesíteni. Az igazi Christopher Lade mindig ezt teszi. Addig feszíti a hùrt, amíg el nem pattan. Na ez az a dolog, ami jellemez engem.
- Sajnálom ebben a hònapban teljesen el vagyok havazva, s még egy ilyen szöszi szépségnek sem tudok helyet keríteni a naptáramban, mint amilyen te vagy Őrző.- félreértés ne essék,, semmi bajom nincs ezzel a szöszkével, de mivel nem tudom a nevét valamit mondanom kellett. Ezzel biztosan még jobban felhùzom majd.
- És jòl gondolod, jelen pillanatban tényleg arra hajtok, hogy felidegesítselek.- mondom neki felhùzott szemöldökkel. Nem is hazudtam, tényleg fel akartam idegesíteni, de nagyon.
- Csak én látom ùgy, hogy ennek a társalgásnak annyi értelme van, mint a béka s€ggének a csòkolgatásának?- kérdezem, a lehető leg lenézőbben.

Kezdett felhúzni az idegen farkas, nehéz volt türtőztetnem magam, hogy ne ugorjak újra a torkának.
-Egy emberért is többet kapok, mint érted.-vágok vissza fagyos mosolyt villantva rá, megmutatván borotva éles fogaimat is. Egy Őrzővel nem illik kikezdeni, de ez az újonc még nem tudja.
-Ó! A nagy arcodból lefaraghatok, kérned sem kell!-kacagok fel, és lassan teszek felé pár lépést, csak hogy lássa kivel van most jelen esetben dolga. Mikor kitér arra, hogy be van táblázva, úgy érzem rajtam a sor, hogy kikészítsem, így szépen "magamra is veszem a kesztyűimet".
-Olyan kár, hogy ennyire elfoglalt vagy. Nem értem, hogy egy ilyen gyászhuszárnak, aki fél a lányoktól, miért van betelve a naptára? Nekem mondjuk édes mindegy, akár ebben a pillanatban is lerendezhetlek. Tán kérned sem kell!-ajánlom fel a végén nagylelkűen, és most én fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt.
-Jól gondolod, hogy még sehol nem vagy attól, hogy felidegesíts.-nem értettem, hogy a hímek mire vannak annyira eltelve magukkal. Renierrel is csak ez az egy nagy baj van, egyébként egy tök értelmes és belevaló srác. Mikor felteszi az utolsó kérdést is, elszánom magam a legvégső döntésre, és cselekedetre. Azonnal farkas alakra váltok, és neki ugrok.
~Én megmondtam, hogy akkor most rendezzük le!~egy apró gondolat, ha sikerül átváltoznia, akkor talán még el is csípheti a dolgot, ha nem sikerült átváltoznia, akkor tudom sajnálni, és egy vérző sebbel tarkítom a kis képét. Ha mégis átváltozott, amire azért kicsi az esély, akkor a hátsó lábát célzom meg, és igen csak megtépem.

A névtelen Őrző csak dumált, pofázott, beszélt, be nem állt a szája és még vagy ötvenezer féleképpen tudnám ragozni, hogy beszélt, de nem teszem, mert a végén megfájdul a csinos kis fejem. Más se kell nekem, csak a fejfájás. Arra van a világon a legnagyobb szükségem, komolyan mondom. Nem is figyeltem arra, hogy mit mondd nekem a szöszke, egyszer csak azt éreztem, hogy valaki ledönt a lábamról és belém harapott. A vérem kifröccsent, a fájdalom szinte megbénított. Meg fog ölni egy nő! Ekkora szégyent! Ha bele is döglök, de ezt nem hagyom. Bőven erősebb volt nálam, ki tudja, hogy éppen micsoda. Lehet, hogy egy alfa, vagy ilyesmi. Egy darabig még harapdált, én meg már éreztem, hogy az erőm kissé fogytán van. A kabátomat elszakította, a térdemből már a húsom is kilátszott, s a fogaival a nyakam felé közeledett, mire egy hatalmas faággal sikerült rávernem egy olyat, amitől leszédült rólam. A következő pillanatban már farkas alakban voltam, bár ő még így szédülten is előnyben volt velem szemben, mivel én sérült voltam, ő meg csak elszédült. De ezt a kissé kótyagos állapotát azonnal kihasználtam és odafutottam (vagy inkább sántikáltam?) hozzá, majd még mielőtt teljesen éber lett volna, kiszakítottam az oldalából egy kisebb darabot, de csak akkorát, hogy harcképtelenné tegyem. Meg is morogtam a nőstényt, aki ájultan fetrengett a földön. Hamarosan magához tért, majd mind a ketten visszaváltoztunk. Az ajkaimon lecsorgott a vér, de azt már nem tudtam, hogy melyikünké.
- Azért van ekkora arcom, mert bárkivel tudok végezni ha akarok. Őrző vagy, én meg csak egy kölyök, mégis hatástalanná tettelek, bár nem volt könnyű. Lehet, az is, hogy Alfa vagy, de én védem az életem, kerüljön bármibe. Ha ölnöm kell azért, hogy megmentsem magam, akkor ölök. Inkább ti vesszetek, mint én.- mondom neki, majd egy kis zihálás után haza indultam. Tudtam, hogy nem fog követni, ahhoz legyengítettem. Dülöngélve mentem haza, néha el is estem, de mivel a szervezetem gyorsan gyógyul hamar rendbe jöttem.
// Külváros / Lade birtok / Könyvtárszoba //

Sosem gondoltam volna, hogy visszatámad, se úgy megütött azzal a bottal, hogy leszédültem róla. Még tartott, a pillanatnyi kóma, miközben közelebb vonszolta magát, és egy nagyobb darabot kiharapott belőlem. Felvonyítottam, mikor visszaváltozott, én is így tettem, úgy néztem rá, mint akit azonnal ketté tudnék harapni. Mikor eloldalgott, farkas alakba vedlettem, és magamhoz hívtam Brynnt. Azonnal segített, a vére pillanatokon belül meggyógyított. Mikor végeztünk újra farkas lettem, és tovább indultam utamra, bétám hiába akart velem jönni, nem engedtem neki, egyedül szerettem volna lenni, és ezt ő is tudta nagyon jól!

//Haldis hegység felé...//

Lassan mentünk az úton, nem siettük sehová kellemes a lány társasága szó mi szó. Kíváncsi lennék arra, hogy mikre is képes ez a lány amit még nem fedeztem fel benne.
-Kellemes hely meg kell hagyni, sokat szoktál a természetben járkálni?
Kérdeztem tőle, valahogyan az az érzésem volt, hogy a lánynak nagyon is ismerős a hely meg minden. Nem szoktak csalni a megérzéseim remélem jelen esetben sem csalnak.
-Szeretnék sokat megtudni rólad, érdekes lány vagy.
Mondtam neki, várva hogy most meséljen kicsit az életéről ha már együtt kell élnem vele legalább tudjam kivel élek együtt.

Hmm testőr, érdekes. Akkor ő velem ellentétben igen jól kereshet, de én nem foglalkozom ilyenekkel, bármennyire is látszik az ellenkezője. Lassan sétálgattunk, nem siettünk sehová. Én még egyáltalán nem voltam fáradt, majd' kicsattantam az erőtől. A friss levegő bele-beletépett a hajamba. Orromat megcsapták az ismerős illatok/szagok. Tekintetem az erdő sötétlő mélyébe vájtam, mintha keresztülláthatnék rajta. Az erdő moraja igen nyugtató, azonban sejtelmes volt, már ami engem illet.
- Igen, ha tehetem kijövök levegőzni. Nem szeretem a bezártságot, szabad szellemű csaj vagyok. - kacsintottam rá bohókásan, csak is poén céljából.
Vajon miért kérdezett ilyet? Gyanakszik? Megőriztem nyugalmam, és én is puhatolózni kezdtem. Meg akartam tudni, ki/mi is ő valójában.
- Te inkább a szobában kuksoló fajta vagy? - dobtam vissza a labdát.
Akármit is válaszol, nem jutok előrébb.
- Hogy érted, hogy érdekes? Pozitívan, vagy negatívan? - bámultam rá tágra nyílt szemekkel. A "különleges" vagy a "fura" szóval talán érthetőbben tudta volna tudtomra adni, hogy mire gondol.
- Hát, nem volt egy leányálom az életem. - kezdtem bele vállat vonva, közben sétáltunk tovább.
A bozót megmozdult, mire odakaptam a fejem. Néha idegesítő, hogy ennyire intenzíven észlelünk mindent, legtöbbször viszont hasznos.
- Nem ismerem a szüleimet, tudtommal halottak. Árvaházi gyerek voltam, de öt évesen örökbe fogadtak. Mármint egy pap, és képzelheted, mi volt. - röviden és tömören összefoglaltam, kihagyva a szaftosabb részleteket.
- De aztán ő is meghalt nemrég. Pár hete. Szerencsére már betöltöttem a tizennyolcat, így a magam ura vagyok. - gondoltam vissza első és egyben utolsó embergyilkosságomra.
Azon napon sorra hagyták el imák a szám, megszokásból. Még mindig tragédiaként gondolok vissza erre a napra.
- Most te jössz. Remélem a te sztorid valamivel élvezetesebb. Honnan jöttél? - csaltam hamis mosolyt ajkaimra.
Miután ezt is kitárgyaltuk egy újabb kérdés fogalmazódott meg bennem, ezért gyorsan fel is tettem.
- Gondolom, már te is hallottál a furcsaságokról. Hogy mi folyik itt Vail-ben. Tősgyökeres lévén én is hallottam ezt-azt. Úgy beszélik, vérfarkasok lakják többek között az erdőket és a környéket. Tudsz erről valamit? - gondosan ügyeltem arra, hogy el ne szóljam magam.
Figyeltem, hogy kívülállónak tűnjek ebben kérdésben. A válaszból remélem mindent meg fogok tudni, amire kíváncsi vagyok.

Szóval nem szereti a bezártságot ezzel én is úgy vagyok, szeretek barangolni az erdőkben meg ilyen helyeken, valahogyan otthon érzem magam ott egyedül. Nem igazán vagyok egy társas lény. Kérdésen elmosolyodtam, majd rögtön választ is adok rá.
-Hát nem szeretek otthon ülni inkább szeretek kocsmákban meg más ilyen helyen tölteni az időt.
Teljesen igazat mondtam vele, kell egy kis őszinteség is némely dolgokban. Rákérdezett pozitívan érdekes vagy negatívan, ha tudná hányszor mentette már meg nekem az életemet az ilyen vadon akkor nem kérdezné meg biztosan. Eléggé sokszor kerültem olyan helyzetben hogy az erdő adott számomra menedéket eléggé jól alkalmazkodom a természethez, a kiképzésemben is tanítottak nekünk alkalmazkodsz, kidobtak az Amazon fölött aztán meg életben kellett maradni.
-Eléggé szeretem az erdőt, otthon érzem magam benne, pozitívan érdekes számomra.
Adtam rá a választ, lassan elkezdte elmesélni az életét, hát igen ez sem volt leány álom. Szomorú azért, hogy valaki a szülei nélkül kell felnevelkednie, de még annál is szomorúbb ha olyan szülei vannak mint nekem.
-Hát élvezetesebb nem nagyon fog lenni, nem árva házban nevelkedtem de szüleim vertek főleg apámnak nevezett személy, szemem láttára gyilkolta meg édesanyámat, szóval képzelheted milyen gyerek korom volt.
Mondtam neki el, egy szuszban sok mindent kihagytam belőle, hogy utána a fathert én is ki nyírtam de az már mind mellékes nem kell megtudnia az igazi énem.
-Ez se sokkal jobb mint a tied, azért szomorú, hogy ilyenek történnek meg.
Mondtam rá nézve, ezt őszintén gondoltam mert szerintem mindenkinek ki jár egy normális gyerek kor, akkor talán nem lenne ezen a földön annyi elcseszett ember.
Hirtelen rá tér egy olyan tárgyra amin meglepődtem kicsit, nem nagyon tudtam mit kellene most tennem. Nem szeretném felfedni azt mit is tudtam meg, mert ha össze jön az a bizonyos meló akkor nem kellene gyanúba keverni magam.
-Hallottam egyes dolgokat, de én nem nagyon hiszek efféle dolgokban, én csak abban hiszem amit látok semmi mást ezért is nem vagyok egy hívő lélek.
Válaszoltam neki, így is volt eddig amíg csak nem találkoztam Rebecával, előre nem akartam elhinni, hogy mire is képes, de ha olyanok léteznek mint ők akkor biztosan van vérfarkas is.
-És te hiszel ezekben a hírekben?
Kérdeztem vissza igazán érdekelne egy helybeli véleménye, hiszen eddig nem sokszor találkoztam olyan személlyel aki ne lett volna éppen vérfarkas vagy más. Ő egy semleges, éppen olyan mint én ezért is vagyok kíváncsi a véleményére.

Egy kis foltban lehetett látni a tiszta kék eget, ami narancssárga és rózsaszín színekben pompázott. Nemsokára lemegy a Nap. Mindig is jobban szerettem a sötétet, mert egyfajta titokzatossággal lát el és rejtekhelyül szolgál. Nem mintha most bárki elől és bujkálnom kellene. Ugyanakkor az aggodalom is rám tört, mert biztosan nem én vagyok az egyetlen vérfarkas a városban és a sima farkasok sem ártalmatlanok. Jelét viszont nem mutattam aggodalmamnak. Bár nem olyan embernek néztem, aki nem szalad el sikongatva a baj elől, inkább szembenéz vele. Jó tulajdonság ez olykor, de van, hogy hasznosabb a menekülés.
- Szóval kocsmatöltelék vagy? - nevettem fel halkan.
Lépteim óvatosak, és halkak voltak, mégis magabiztosak és kecsesek. Megszoktam, hogy nem csapok nagy zajt magam körül. Szinte csaj John lépteit lehetett hallani, ahogy trappol az avarban. A folyó mentén sétáltunk lefelé.
Bólogattam arra, mit mond, hogy jelezzem ezzel én is így vagyok. Ez vajon azt jeleni, hogy vérfarkas?!
- Ez rémes. - reagáltam történetére két szóval, mert nem tudtam, mi mást mondhatnék még.
Belegondolva lehet, hogy neki mégis csak rosszabb élete volt, mint nekem. Jól meggondoltam, mi legyen következő megnyilvánulásom lényege. Szívesen mondtam volna, hogy én sem vagyok hívő, de belém van nevelve, amit nem tudok csak úgy kiszakítani magamból. Részben hinnem kell, részben el is hiszem.
- Vannak kételyeim. Még nem találkoztam egyel sem, mostohaapám még is azt állította, léteznek, és ők a Sátán gyermekei. Ha Isten van, akkor Sátán is, és akkor miért ne lennének ilyen lények is?! - a végén csak egy költői kérdés hangzott el, nem vártam rá választ.
Miután mindezt elmondtam, újra puhatolózni kezdtem. Ha kiderülne, hogy ő is olyan, mint én, az sok mindenen változtatna.
- Mit tennél, ha mégis léteznének és összefutnál egyel? Én valószínű menekülni próbálnék, de ha ártani akarna nekem az esélyem a túlélésre egyenlő lenne a nullával. Tudomásom szerint mesterien gyilkolnak. - állítottam be magam erőszakkerülő, ártatlan báránykának.
Önteltségem csírája azonban kezdett növekedni bennem. Egy embernek semmi esélye nem lenne egy magamfajta ellen, nem mintha lenne olyan, aki szembe szállna egy vérfarkassal. De még akkor sem a nyúl vinné a puskát.

Jól el vagyok Kimmel elégé rendes csajnak látszik úgy gondolom az együtt élésnél nem lesz vele gondom. Elnevettem magam a "kocsmatöltelék" szavon.
-Nem vagyok az, öltél te valaha már embert? Nem is tudod néhány csepp alkohol mennyi megnyugvást jelent egy olyan eset után.
Mondtam neki, ez úgy hangzott mintha egy rossz alkoholista lennék, de ez az igazság mert mikor kinyírtam apámat az volt a legnagyobb örömöm, hogy a sárga földig le ittam magamat. Az életemre azt mondta rémes, hát igen és még csak a jéghegy csúcsának a tetejét tudja, az én életem sosem volt fenékig tejföl és nem is fog lenni.
Elmondta, hogy hisz a vérfarkasok létezésében, nem tudom miért lett ez annyira fontos téma itt köztünk. Nem vagyok hozzászokva ehhez a városhoz, de itt mindenki csak a vérfarkasokról tud csevegni? Kezd egy kicsit gyanús lenni ám ez a helyzet, hogy ennyire érdeklődik a vérfarkasok iránt.
-Lehet hogy vannak lehet hogy nincsenek ennyi erővel vámpírok is lehetnének nem gondolod?
Fűztem hozzá mosolyogva, de hiszen miért ne tudnának lenni a vámpírokról is van annyi legenda még több mint a vérfarkasokról, régebben a vámpírok létezésében jobban hittek mint a vérfarkasokéban. Újra egy vérfarkas témát hoz szóba Kim, nem tudom miért érdekli annyira a dolog őt de ne legyen Johnatan a neve, ha ki nem derítem. Most az igazat fogom mondani, hogyan reagál majd?
-Nem vagyok az a menekülő aki elmenekül az ellenségei elől, több évi kiképzéssel talán lenne egy kis esélyem kinyírni egy olyan szörnyeteget, szembe szállnék vele és minél hamarább vissza küldeném a pokol bugyraiba.
Válaszoltam neki a kérdésre közben, az arcát figyelve elég jó vagyok e téren szóval ha nincsen kőből az arca akkor tudni fogom, hogy tetszik-e neki a válasz vagy éppen elítél érte.
-Szerintem mi ketten jól meg fogunk lenni egy lakásban.. amúgy lehet ez furán fog hangzani megkérlek ne értsd félre de van neked barátod vagy bármi ilyen kapcsolatod? Csak gondolom nem ár ha tudom egy házban élünk.
Kérdeztem rá a dologra, mert már egy ideje kíváncsi vagyok arra, hogy egy ilyen szép lánynak vajon van valakije?

Nem tudom miért lepett meg annyira, hogy gyilkolt, hiszen testőr. Ezek szerint néha rákényszerül arra is, hogy öljön, vagy egy elmebeteg, aki össze-vissza gyilkolászik.
- Hogy kérdezhetsz ilyet? Még csak meg sem fordult a fejemben ez a gaztett. Nekem semmi okom nincs rá, hogy gyilkoljak. - tettetett felháborodással köpködtem a szavakat, és még magam is meglepődtem, milyen hihetően csinálom.
Színésznői képességem cáfolhatatlan. Nem hiába, meg van a kellő intelligenciám a hazudozáshoz. Ha úgy vesszük, csak egyszer öltem, és az is a mostohaapám volt. Bár pap volt, és biztosan a pokolra kerülök, mentségemre szolgáljon, hogy a telihold hatására tettem. Nem tehettem ellene. Tekintetét fürkésztem, minden apró rándulást az arcán alaposan kielemeztem
- A vámpír sztorik már lejártak. Azóta sincs semmi bizonyíték a létezésükről. - válaszoltam egyszerűen, megvonva a vállam.
Feltételezéseim igaznak bizonyultak, miszerint ő az a harcias fajta, ebből azt is le lehet szűrni, hogy túlságosan merész, ami egyet jelent az ostobával. Bizonyára rátalál a baj is Vailben. Szavai beleégtek elmémbe, vele együtt az iránta érzett ellenszenv is lángra kapott.
A "szörnyeteg" szó volt az, amivel sikerült elásnia magát nálam. Az nem kétséges, hogy pokolra kerülök, de biztosan nem az ő keze által. Ahelyett, hogy komor képet vágva dünnyögtem volna, felnevettem. Nevetségesnek találtam, hogy azt hiszi, legyőzhet egy vérfarkast. Ostobasága ezennel szász százalékosan is bebizonyult.
- Ahogy gondolod, én jobb szeretek kimaradni bármilyen összecsapásokból, hiszen csak egy lány vagyok. - nyomatékosítottam meg ismét ártatlanságomat, kifejezéstelen fizimiskát vágva hozzá.
~ Aligha. - vágtam volna rá egy gúnyos mosoly kíséretében, de ezzel összedőlt volna a gondosan felépített kártyaváram.
Nem ölök embert, de ha az én életem vagy az övé között kellene választanom, akkor természetesen az enyémet választanám. Ezért, hogy ne tegyem kocákra a testi épségem, talán jobban járnék azzal, ha egyik éjszaka elharapnám a torkát.
Erre inkább nem is reagáltam, csak kérdésére válaszoltam.
- Kapcsolatom nincs, és barátokból is csak kevés van. Nem lenne időm rájuk, és jobb szeretek inkább egyedül lenni. - feleltem, közben szeszem levettem róla, és inkább a folyó sodrását bámultam.
- Nem kell aggódnod, nem lesz nagy zsongás a házban, részemről. Te, hogy vagy ezzel? - kérdeztem vissza, enyhítve pókerarcomon, amit közben álarcként vettem magamra.
A Nap lenyugodott. a sűrű erdőt teljes sötétség kerítette hatalmába, bár nappal sem túl világos itt. A nesz egyre hangosabb lett, és az farkasok is előjöttek. A szél szerencsére nekünk kedvezett, ezért éreztem a szagukat. Némelyik felvonyított, amit fülhegyezve figyeltem és hallgattam. Annak ellenére, hogy előjött az erdő rémisztő és hátborzongató énje, számomra mégis meghitt és csodálatos látványt nyújtott. Már kiskorom óta szolgál második otthonomul, nem hiába varázsol el ennyire.

Nem tudom mindenki miért ítéli annyira el a gyilkosságot? Az nem számít annak amikor kioltjuk egy állat életét csupán azért, hogy föl falhassuk? Vannak olyan emberek akik nem sokkal különböznek az állatoktól.
-Akkor fogalmad sincsen, mikor valakit megölsz és a hallott fickó agyveleje még az arcodon van, hidd el borzalmas.
Idézem fel az első gyilkosságaim élményét, most már úgy húzom meg a ravaszt akár csak ha le nyomnék egy közönséges billentyűt. Egyszerűen csak megváltoztam nagyon gyorsan el lehet törölni az ilyen gátlásokat csak akarni kell. A lányra tekintek, nem veszem le egy percre se a szemem izgató testéről, akár mennyire is el tudom zárni érzelmeimet, az ilyen dolgok azért nagyon is megragadják fantáziámat még is csak férfi vagyok. Nem telik el sok idő, hogy a lány reagál arra amit mondtam neki, a harccal kapcsolatban. A válasza nem lepet meg, nem nézem egy harcias lánynak de azért ki tudja mi tellene ki tőle ha éppen úgy hozza a helyzet.
-A menekülés az sosem old meg semmit sem szerintem, az a gyávák útja.
Mondtam neki, nem mintha céloztam volna bármire is csak csupán ez jutott eszembe. Bokor felől valami zajt hallottam nem tudom, mi vagy ki lehet az. Minden esetre fegyverem töltve van szóval minden eshetőségre fel vagyok készülve. Az is lehet, hogy csak egy elkóborolt macska.
-Én tulajdon képen magányos farkas vagyok, senkim sincsen sem barátaim , sem családom, sem rokonaim egyedül élek ebben a nagy világban.
Mondtam neki mosolyogva, már megszoktam hogy egyedül vagyok ha van velem valaki az furcsa már. Sokan nem képesek egyedül lenni, mindent meg lehet szokni mint ahogyan a magányt is. Sose volt értelme barátnőt tartani hiszen mit érne az egész ha folyton hazudnom kellene neki? Ha meg igazat mondanék ki tudna szeretni egy olyan ember aki könyörtelenül gyilkol?
-Gondolom meglepet a dolog, a munkám is olyan hogy egyik napon még itt a másik nap meg a föld másik térfelén szóval értelmetlen kötődni bárkihez is, bár most úgy tervezem a dolgot hogy sokáig maradok itt.
Meséltem el terveimet, egy bizonyos ideig biztosan amíg meg nem unom ezt az élet módot, világ életemben egy csavargó voltam.
-Azért csodálkozom a dolgon, hogy ilyen szép lány mint te, nincsen barátja.
Bókoltam neki, valójában szépnek találtam a lányt, ki tudja még mi történhet itt köztünk én nem lennék semmi jónak az elrontója. Próbálom elterelni a témát erről a vérfarkas dologról nem igazán érdekel a dolog, majd aztán holnap vagy azután nyomozok most éppen Kimet szeretném megismerni.

Elfintorodtam azon, amit mondott. Gusztustalan egyben csábító is. Szeretem a véres részleteket, bármennyire is nem való egy jól nevelt nőhöz. Szeretem látni, ahogy kihuny a fény áldozataim szeméből, amikor egyelőre csak állatok.
~ Nincs is annál jobb érzés mikor éles fogam belevájom a puha, meleg húsba, és kiszakítok a testből egy nagy darabot, miközben a vad felhörög. - ezeket gondolva farkas éhes lettem, minek a korgó gyomrom is nyomatékot adott. Nem tudom, hallotta e, de kezem a hasamhoz kaptam és megvillantottam csillogó mosolyom.
- Fúj, tényleg nem tudom, és nem is akarom. - vágtam a grimaszokat szüntelen.
A szerepemből ki se lehetett zökkenteni, nem hiába, formában voltam. Ha jól hallottam gyávának nevezett. Az én véleményem szerint nem szégyen a futás, sőt.. nagyon is hasznos. Azonban én sem menekülök állandóan, csak végszükség esetén, azért annyira gyáva nem vagyok.
- Akkor azt javaslom, sürgősen keríts valakit. Néha jó a magány, de néha a társaság megment a megbolondulástól. Kell legalább egy ember, akinek kiöntheted a szíved, mert a sok titok és ki nem mondott szavak előbb utóbb belülről emésztenek fel. - adtam neki egy tanácsot, közben legjobb barátnőmre gondoltam. Valószínűleg én is már diliházban lennék, ha ő nem lenne.
- Remélem is, nem könnyű ám lakótársat találni. - mondtam közömbösen.
Még mindig szúrta a szeme, hogy ki akarja nyírni a fajtám. Ha tudná, mi vagyok, biztosan nem lenne ilyen kedves. Az a lenézés, amit érezni lehetett hangjában, mikor erről volt szó, felháborító volt. Hiszen még csak nem régóta van itt Vailben, és nem tud semmit, nem szabadna, hogy előítéletei legyenek.
Zavartan túrtam bele barna hajamba bókja hallatán. Volt már olyan, nem is egyszer, hogy a kocsmában beszóltak, de az mégis csak más. Nem nagyon tudom kezelni az ilyen helyzeteket, csupán mosolyogni tudtam. Volt már kapcsolatom, de mégis csak más, ő egy érett férfi, ráadásul láttam pucéran. Természetesen felfigyeltem edzett, izmos testére. Úgy emlékszem a tekintetem jó ideig legeltettem rajta. Talán mégse olyan jó ötlet, hogy ő a lakótársam. Ezzel vajon mondani akart valamit? Nem csak a tv-ből tudom, hogy a férfiak csak egyet akarnak, és az nem egy fakanál. Arra viszont én még nem állok készen, főleg nem egy "idegennel".
- Ideje lenne indulnunk, veszélyes éjszaka az erdőben csatangolni. És egy ideje éhes is vagyok, nincs kedved harapni valamit valahol? Van egy étterem, de ha neked jobb összeütök otthon valamit. - kerültem a szemkontaktust.
Nem akartam, hogy megenyhüljek a "szörnyeteg" beszólása után. Nem tudok sokáig haragot tartani, de egy két óráig illene.
- De előtte ugorjunk be a boltba, mert szinte üres a hűtő. - tettem hozzá, mert a semmiből ugye, nem sok jót lehet főzni.
A sötétben is kiválóan láttam, körülnéztem, és néha-néha alig láthatóan a levegőbe szimatoltam. Majdnem elfelejtettem, hogy éhes vagyok. Meg tudtam volna enni egy egész őzet, jó véresen. Mindent megbeszéltünk, majd elindultunk visszafelé egy másik úton, hogy a bolt útba essen.

//Külváros/Turner birtok/Konyha és étkező//

Figyelemmel hallgattam a lányt, tanácsán elmosolyodtam ha tudná milyen is vagyok és hány kioltott életért vagyok felelős akkor nem mondaná, hogy tegyek olyat. Én csak balszerencsét hozok másokra ezt már megtanultam ahol én megfordulok ott előbb utóbb a hullák száma is növekszik. Akarva akaratlanul is de engem, mindig megkeres a baj és általában olyas fajta baj ami halállal szokott végződni.
-Ez nem olyan egyszerű az életem túl bonyolult kapcsolatra, most meg elégszem az egy éjszakás kalandokkal is.
Mondtam neki, nincsen értelme valakivel komolyabban lenni, mert vannak olyan helyzetek a munkámból kifolyólag, hogy hűséges sem tudnék lenni, plusz még vigyázni akivel vagyok is túl nagy gond, van nekem anélkül is elég. Gondolkoztam el egy két pillanatra mikor gondolkodásomat a lány szavai törték meg.
-Hát inkább otthon lenne jó, tudod nem vagyok az az éterembe járó ember, inkább gyorsan bekapok egy két szendvicset azzal annyi. Hát ha nincsen otthon semmi mehetünk bevásárolni is vagy akár hozathatunk pizzát ha éppen szereted.
Javasoltam egy-két ötletet a kajához, általában nekem a napi nemű a pizza és a szendvics nem kell sokat foglalkozni vele és finom is. Nem szeretek a konyhában bíbelődni ilyenekkel, az evés azzal nekem befejeződik ha valamivel megtölthetem azt nem szokásom válogatni. Viszont egy dolgon nagyon is meglepődöm azt mondta hogy nem áll jól pénzügyileg, az éterem pedig nem éppen egy olcsó mulatság.. mosolyogtam el a dolgon. Elég kellemesen elszórakoztunk itt így ketten, kellemesen lehet beszélgetni vele. Sétálunk vissza a város felé az erdőből, kellemes hely az erdő azt meg kell hagyni.
-Ha gondolod indulhatunk is.
Mondtam neki, jelezve hogy készen állok az indulásra ha ő is akarja akkor mehetünk haza. Olyan fura kimondani nekem, hogy haza mivel ő is ott lakik és nekem az otthonaim mindig tök üresek voltak. Kicsit még meg kell szokjam a mostani helyzetet.

/Megy ahová Kim/