Calla Tor és Renier Laroche egy alternatív világban

Egy dolgom volt ma, kicsit kikapcsolódni. Úgy éreztem, hogy vadászni indulok, mert az eléggé le tud foglalni. Ansel volt ma a soros az őrjáraton, nekem pedig jár egy kis pihenő. A házunkból kilépve alakot váltottam, és az erdőbe vetettem magam. Szimatoltam, néha kivicsorítottam a fogam, majd újra útnak indultam. Már jó öt mérföldre voltam otthonról, mikor megéreztem a kereső szagát. Egy pillanatra megrémültem, de aztán a farkas ösztönök ismét felül kerekedtek rajtam, és útnak indultam. Az volt a cél, hogy a kereső meghaljon. Úgy haladtam, ahogy eddig még soha. Az ég tiszta volt, én pedig a fák sűrűjében lopakodtam, felmorrantam, mikor megláttam a férfit.
~Ansel, kellene egy kis segítség.~küldtem ki a gondolatot, és vártam, hogy a testvérem válaszoljon. Ám semmi nem történt, valószínű, hogy messze voltam tőlük. Akkor csak magamra számíthatok. Hátulról közelítettem meg a testes embert, és azonnal rávetettem magam, ezzel át is haraptam a torkát. Amikor körülnéztem, láttam, hogy a Haldis felé közeledett, tehát így az öcsémnek semmit nem kellett már tennie. Megráztam magam, és még egy utolsót rántottam a halott testen, majd elrejtettem, és végül vadászni indultam a nyugati oldal felé. Nem akartam túl közel menni a Bane falka területéhez, mert ki tudja, hogy Emile, Ren apja épp mikor van kinn, és vele nem igazán futnék össze...

Őrjáratra indultam, de elszakadtam a falkától, s gondolatban történő kommunikációban megmondtam nekik, hogy senki ne kövessen. Magányos farkasként haladtam a Bane falka határán, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a Nightshadek területére léptem. Megéreztem egy szagot. Egy szagot, de nem akárkinek a szagát. Egy fehér farkas képét társítottam hozzá, és egy nevet, ami nem más volt, mint Calla. Elindultam hát a lány szaga után, majd valami még erősebb szag csapta meg orrom. Felhorkantva eredtem útnak, s kerestem, egyre csak kerestem azt a valamit ami árasztotta magából eme jellegzetes bukét. Ez alatt a vérszagot éreztem, s ahogy közeledtem a lehetséges forrás felé, úgy tűnt el Calla szaga is. Egy takaros kupac fogadott, az egyik bokor tövében, de a kupactól farkaslábnyomok vezettek a lány szaga felé. Futásnak eredtem, s alig tíz perccel később megpillantottam a fehér farkast, akit kerestem.
~Szép munka volt. Már ha Keresőt öltél meg.-jegyzem meg gondolatban Calla-nak, majd amikor elé ugrottam egy dicsérő pillantással jutalmaztam.
~Gondolom nem örülnél annak, ha csatlakoznék bájos társaságodhoz?-kérdezem, s megjegyzésem bár csípős volt, mégis ugratásnak szántam. Tudtam, hogy nem fogja megérteni, tehát nem is erőltettem a dolgot, inkább orromat a magasba emelve szimatolni kezdtem.
~Nem messze van egy-két őz. Ha jól sejtem, vadászni jöttél erre. Nemde? Itt a remek alkalom.-mondom, majd elindulok az orrom után, s mint gyakorlott vadász figyelek rá, hogy ne hallják meg az őzek közeledtem.
~Meg is vannak.-jegyzem meg magamban, bár tudom, hogy Callais hallani fogja. Kiszemelek magamnak egy felnőtt egyedet, aki viszonylag idős volt a többihez képest, s egy ugrás és nyakharapás kíséretében a földre döntöm. A csorda szétszéled, én pedig enni kezdek.

Úgy éreztem, ez után kicsit egyedül akarok lenni. Megöltem egy keresőt, és semmi kedvem most erről társalogni. Lumine biztosan örülni fog neki, de én... Még fiatalnak érzem magam ehhez. Kezd elegem lenni az elvárásokból, legszívesebben elszöknék. Mégsem teszem meg, a falkám az életem. Pillanatokkal később Ren hangja lepte meg a tudatomat.
~Áh, köszönöm, és igen Kereső volt.~morogtam és arrébb léptem tőle. Anyira nem akartam, hogy itt legyen velem, egy perc szabadidőm sem lehet... Nem tudtam elhinni.
~Nem igazán vágyom a társaságodra Renier.~hangom gúnyos volt, és megvető, semmit nem takargattam jövendőbelim elől. Tudtam, hogy Ren mikor csajozik, kivel csajozik, és mit tesz, amit nekem tilos. Nem érdekeltek az őzei, és az sem, hogy mit mond. Egyedül akartam lenni. Néztem, ahogy Ren levadássza az őzet, lefeküdtem a földre, és unottan a mancsaimra ejtettem az orrom, már rég nem voltam éhes, és nem akartam sokat társalogni Rennel.
~Neked nem őrjáraton kellene lenned?~tettem fel a kérdést hidegen, holott én dolgoztam a "szabad napomon". Egyébként is ez még a mi területünk, Rennek semmi keresnivalója itt.
~Amúgy is, mit keresel itt?~álltam fel, és mellé sétáltam meglöktem az orrommal az oldalát, és arrébb szökkentem. Úgy éreztem kicsit felbosszantom a jövendőbeli alfa párom, nem fogom hagyni, hogy gyengének lásson. Én is ugyan úgy alfa vagyok, és vagyok olyan jó harcos, mint Renier Laroche.

Bár gondolom a bétámnak nem tetszik, hogy újra egyedül akarom járni a vidéket, még se ellenkezett, s egy szó nélkül elengedett. Váratlan szag, majd egy ismerős farkas. Szép teljesítmény pár perc alatt.
Megdicsértem Calla-t, még ha nem is voltam teljesen őszinte vele. Ez a dolga, hogy Keresőkre vadásszon.
Kicsit önelégülten ugyan, de megemlítettem remekbe szabott társaságom, amit természetesen elutasított a lány.
~Tudod mit? Oké, benne vagyok. Játsszuk csak, hogy utáljuk egymás. Abban úgyis mind a ketten jók vagyunk.-mondom, vagy inkább mormogom, majd becserkészek egy őzt, és a földre döntöm annak testét. Egy kis ideig még rángatózik a teste, majd amikor kihal az állatból az élet utolsó jele is, falatozni kezdek. Éles fogammal felhasítom bőrét, s egyik húsdarabot majszolom a másik után.
Evés közben igyekeztem figyelmen kívül hagyni, hogy mi folyik körülöttem, de Calla-nak köszönhetően hamar elmúlt a varázs.
~Azon vagyok, de az éhség nagy úr. Amúgy meg Dax nem ellenkezett a kimenőm ellen. Vannak elegen ahhoz, hogy elosszák maguk között a területeket. Az információcsere pedig gyorsan megy nálunk.-hangom még a fejemben is borzalmasan gúnyosan cseng, s már-már sajnálni kezdem, hogy követtem a nyomokat.
~A határig érezni a vér friss szagát. Szerinted mit keresek itt? Édes istenem, ezen a helyen az embernek, illetve a farkasnak már szabad akarata sem lehet?-háborodom fel kissé, s amikor orrával oldalba lök, nem túl hangosan felhorkanok.
~Látom, melletted nyugodtan enni sem lehet. De tudod már éppen befejeztem volna a kajálást.-mondom, s félig jóllakottan nézek a fehér farkas szemeibe.
~Élvezed, hogy engem cs'szegetsz mindenért? De most komolyan. Elhihetnéd, hogy én sem repesek a gondolattól, hogy pár hónap múlva két falka fogja végignézni, ahogy elveszek feleségül egy olyan lányt, aki eltaszít magától, s még csak meg sem próbál úgy viszonyulni hozzám, mintha a barátom lenne.-vicsorgok Calla-ra, s valósággal köpöm a szavakat mérgemben.
~Van esetleg egyéb szemrehányás a tarsolyodban? Add ki magadból, itt az alkalom. A hallgatóság éppen megfelelő.-mondom, s várakozásom és eltökéltségem jeleként leülök hátsó mancsaimra. Rezzenéstelen arccal meredek a lányra, miközben figyelmen kívül hagyom a félig elfogyasztott őzem, s a bétám gondolatait, melyek sokkal inkább szóltak az erdő szépségéről, és csajokról, mintsem arról, hogy minden rendben megy, s eddig jól megy az őrjárat.

Egészen felfrissültem ettől a kis szóváltástól Ren tudta nagyon jól, hogy mennyire utálom azért, amiért ő bármit megtehet, hogy rá más szabályok vonatkoznak, és annyira "szabadon" élhet. Ezek után, még neki áll feljebb. Nem tudtam elfogadni ezt a tény állást. Mikor a farkasom "befejezte" az evést bosszantásból oldalba böktem, és odébb álltam, de csak pár méterrel. Mikor vicsorogni kezdett, én is felhúztam a számat, és kivillantottam borotvaéles fogaimat. Megvártam, míg befejezte a mondandóját, majd alakot váltottam, és bájos mosolyt villantottam az alfára.
-Nem mondom, hogy kizáróan jó téged bosszantani, de némi lelki segélyt nyújt, hogy kicsit táncolhatok az idegeiden. Tudod Ren nagyon jól, hogy rám teljesen más szabályok vonatkoznak, és teljes szívből gyűlölöm, mikor más lányokat hívsz el randizni, illetve egyéb más dolgokat csinálni. Rám meg egész falka figyel, és ki nem állhatom a vigyázókat sem. Lumine épp tegnap volt nálunk, hogy érdeklődjön felőlem. Sajnálom, ha nem az elvárásaid szerint cselekszem, de még a Nightshade falkához tartozom, és Lumine parancsol nekem.-toppantottam dühösen. Összefogott hajammal kezdtem el babrálni, és néha a farkasra pillantottam. Ha Ren esetleg támadna akkor azonnal át tudnék alakulni. Annak örültem, hogy emberi alakban legalább nem hallja a gondolataimat. Most pedig arra sem vágytam, hogy Ansel, vagy akár Mason meghallja amit beszélgetünk.
-Viszont ha nincs más dolgod erre, akkor akár mehetsz is tovább. Dax nehogy aggódni kezdjen, nincs szükségünk, hogy a Nightshade-ek területein mászkáljatok. Anyáéknak sem tetszene a dolog. Holnap kémián, meg úgy is találkozunk.-vontam vállat. Utáltam a szerves kémiát, Rennel egy csoportot alkottunk, és általában mi voltunk a leggyorsabbak. Pont ezért volt az, hogy óra közben is maradt ideje rám mászni, amit a vigyázók gyerekei sosem néztek jó szemmel. Főleg, hogy Logan is az osztályunkba járt.

Oké, hogy szeretek vitatkozni, de ez a lány az én idegeimre menést szereti előszeretettel előtérbe helyezni. Vita? Ugyan már. Rajtunk egy tanácsadó se segítene, nem, hogy a családunk vagy mi magunk. Nevetséges, akár a gyerekek, úgy húzzuk egymás "haját".
Calla emberi alakot öltött, s szavaiban bár volt igazság, ezt mégsem láttam be, ködös agyammal, amit sokkal inkább a harag uralt, mintsem a józan ész. Hogy egyenlő esélyeink legyenek, és Dax-et is hárítani tudjam, én is emberi alakot öltöttem.
-Elfelejtetted, hogy én is az Alfám alá tartozom. Még. A randira hívás pedig egy jó vicc. Az egyetlen dolog, amit jelen pillanatban a javadra írhatok, az az, hogy tisztellek. Igen, jól hallottad. De csak azért, mert te nem akarod szétnyitni a lábad előttem, amikor meglátsz. Másrészről bocs, hogy kihasználom még a szabadságom. Te is megtehetnéd, mégsem teszed. És ezalatt nem feltétlenül a pasizást értem. Nem veszed észre, hogy te magad is képtelen vagy saját szíved szerint cselekedni? Talán mégsem lennél ennyire elzárkózott a világ elől, ha a szabályok falain belül találnál magadnak némi szórakozási lehetőséget.-mondom cseppet szemrehányóan, s egy valamiben igazam van. Calla sem nyit a világ felé, még ha maga úgy is hiszi.
-Dax nem tudja, hogy hol vagyok. És aligha hiszem, hogy "bele köpne" a levesembe. Szóval mi lenne, ha nem terelnéd a szót. A szüleinknek éppen elég baja van anélkül is, hogy minket figyeljenek.-mondom, immár higgadtabb hangon.
-Calla, egyszer kellene megpróbálnod nem ellenségesnek lenni mindenkivel, plán nem velem. Komolyan, néha kezdem azt elhitetni magammal, hogy egy bányarémmel kell összeköltöznöm, holott egy nem akármilyen lányt szánt nekem a sors. Mégsem tudok úgy viszonyulni hozzá.-jegyzem meg, s végre egyszer kimondom a véleményem, illetve azt, amit gondolok róla.
-A kémia meg pontosan annyira nem érdekel, ahogy az sem, hogy mit gondol Dax. Alig öt perc múlva cserének, és mennek mára pihenőre. Szóval, ha életedben egyszer meghallanád, amit mondok, talán elhívnálak randira.-jegyzem meg, s vonásaim kisimulnak, ámbár a további vitára felkészült vagyok. El sem hiszem, hogy az időmet pazarolom. Megint csak. A nagy semmiért, mert ez a nőszemély olyan, mint egy jéghegy csúcsa. Addig kell mászni, míg el nem éred, de azt mindenki tudja, hogy a hegyre vezető út göröngyös, s cseppet sem zökkenőmentes.

Egyre jobban kezdett feldühíteni Ren. Hogy mi mindent nem képes az orrom alá dörgölni. És mindezt úgy, hogy ő is alakot váltott. Szemrehányóan néztem a fiút, akiről már ötéves korom óta tudom, hogy a párom lesz, ha betöltöm a tizennyolcat. Mérgemben olyan szemforgatást vágtam le, hogy csodálkoztam azon is, hogy nem esett ki a szemem.
-Nem zárkózom el a világ elől.-még a szemem is összeszűkült, annyira elborítottam az elmémet düh. Legszívesebben Ren torkának estem volna, mégsem tettem meg, még nem. Tudtam, hogy úgy is ő az erősebb, de attól még megmutathatom, hogy ki itt a főnök.
-Pont nem érdekel milyennek gondolsz. Nem tudok úgy tekinteni rád, mint leendő társamra, míg te nőzöl, és más lányokkal kavarogsz. Nem tudlak tisztelni Renier.-én is ki tudom mondani azt, amit gondolok, csak az a szerencsém, hogy nem találkozom olyan sokat Rennel.
-Úgy viselkedek az emberekkel, ahogy tapasztalom, hogy velem viselkednek.-morranok fel, szemfogaim kiélesednek, és ezt meg is mutatom az alfának. Mikor Ren kinyilatkoztatja, hogy randira hívna, annyira meglepődök, hogy nekitámaszkodok az első fának, ami az utamba kerül, és lehetőleg távol áll a fiútól.
-Ren ez hüŁyeség te is tudod. Nem randizhatok, az egyesülésig tisztának kell maradnom.-hajtom le a fejem, a hangom pedig teljesen halk marad, megrémültem ettől a hirtelen váltástól amit most a Bane alfa lerendezett előttem. Először leüvölti a fejem, aztán pedig randizni akar... Megráztam a fejem, és alakot váltottam, azonnal egy fehér farkas jelent meg a fiú előtt, mérgesen vicsorogtam rá, majd kicsit közelebb somfordáltam. Mérgesen méregettem, és azon gondolkodtam, milyen jó lenne leteríteni, és egy kicsit megszaggatni a ruháit. De nem tettem meg, a nyakamon még is felborzolódott a szőr. Kicsit kaffogtattam a fogam, egyértelműen mutatva, hogy ha Ren nem húz el gyorsan, akkor bajok lesznek...

Sezmrehányó szövegem sokkal inkább rontotta a helyzetet, mintsem javította. A saját igazamat akartam bebizonyítani, éppen úgy, ahogy Calla a sajátját próbálta. A különbség azonban itt látszik meg, mármint ami az egyszerű emberekhez képest máshogy működik nálunk. Mi nem találunk aranyközép utat, sőt még csak az egy hullámhosszon való működés sem megy. Ez az egész felér egy kisebb elmebajjal.
-Jó vicc volt.-jegyzem meg, hiszen ha ő nem zárkózik el a valódi világ elől, akkor senki más.
Most én forgattam meg szemeim, s egy perc kellett hozzá, hogy ne mondjam ki azt, amit először jutott eszembe.
-Ó, ha így állunk, akkor akár azt is mondhatnám, hogy bűn ronda vagy, s egy újjal sem énék hozzád, akár az Alfám, akár az apám kérne rá.-mondom szemrehányásképp, hiszen ha ennyie nem érdekli, mit gondolok róla, akár kinézhetne egy bibircsókos vénasszonynak is.
-Remek, akkor semmi értelme, hogy találkozz velem amíg össze nem kötjük az életünk. Sőt. Tőlem utána se kell törődnöd velem.-vonok vállat, s eljött ekkor eljött az a pont, amikor végleg szakadt nálam a cérna, s kimondtam, ami először eszembe jutott. Nevetségesen hatott, még nekem is, s magamnak sem ismertem be, hogy kimondtam.
-Ugyan kérlek, nem megfektetni akartalak, de ezt te is nagyon jól tudod. Csak kellett egy kifogás, hogy megint csak bebizonyítsd nekem, hogy mennyire ellenkezel mindennemű perc ellen, amit velem kellene töltened. De oké, tőlem leélhetjük az elkövetkezendő életünket úgy is, hogy én a nappaliban alszom, te meg a hálóban. Vagy van egy jobb ötletem. Az egész ház a tiéd lehet, én elvagyok az erdőben is.-vetem fel terveim a távoli jövőbe nézve, s ha így folytatja tényleg eléri, hogy a szabad ég alatt töltsem a napjaim nagy részét.
-Így is meg lehet oldani a dolgokat.-hagyom rá, majd én is felveszem barna farkas énem, és hasonló hévvel én is kimutatom a fogam fehérét.
~Gyerünk, támadj csak rám. Úgy is tudod, hogy erősebb vagyok, és te fogsz alul maradni. Fogadd el a tényt, hogy női Alfának születtél.-húzom tovább így is mérges agyát, akár egy gyerek. A vicces, hogy még élveztem is.
~Komolyra fordítva a szót, bevallok valamit. Hiszed vagy sem, sok lányt szereztem meg, de tudod mit? Mindegyik olyan volt, mint egy zokni, amit egyik nap viselsz, a másik nap már a szennyesbe dobod. De ezt könnyű az án szememre hányni. Ha cserélnénk, vajon te meddig bírnád pasik nélkül?-kérdezem még mindig vicsorogva, s minden izmom megveszítve várom, hogy Calla rám támadjon.

Kislányos módon egy-egy váll rándítással válaszoltam Rennek. Tudta, nagyon is jól tudta, hogy mennyire szigorúan fog az úrnőm, kár, hogy Efron Bane nem ezt a nézetet vallja. Lumine legalább figyel ránk annyira, amennyire egy Vigyázónak kötelessége, ha már szolgáljuk őket.
-Veled KELLENE töltenem?-kérdeztem vissza magas hangon, most már tényleg nagyon elegem van ebből a ficsúrból. Hogy mindig csak magára gondol... Kár, hogy az Uraink, a Vigyázók már rég eldöntötték, hogy nekünk egy párnak kell lennünk. Olyan mérges lettem, hogy farkas alakot öltöttem, Ren is felvette a barna farkas bőrét, én viszont kitartóan vicsorogtam rá. Vakkantottam egyet, és felhúztam az ajkaimat, hogy teljes egészében kilátszódjanak a fogaim.
~Erősebb vagy, az egy dolog, de nem tudsz még semmit rólam Renier Laroche!~direkt úgy küldtem a gondolatot, hogy csak ő kaphassa meg, és más ne hallja miről beszélünk. Miközben Ren tovább feszítette a húrt, én is felkészültem, már nem sok választott el attól, hogy ténylegesen rátámadjak. Megráztam magam, és alig hogy Ren befejezte a mondandóját, rárontottam. Ott martam belé, ahol csak értem, a torka volt a fő célpontom, agyamat elborította a düh, és nagyon mérges voltam.
~Elegem van abból, hogy mindig lekezelsz. Te is tudod a szabályt, nem hozhatjuk össze a két falkát, míg a Vigyázók nem utasítanak rá. A nap ki van tűzve, én pedig addig zárdába zárt apácát kell játsszak. Fogadd el Ren.~belemartam a lapockájába, azt akartam, hogy érezze mennyire rossz nekem is. Tudtam, hogy nem sokáig leszek én a nyerő, csak a meglepetés miatt sikerült belekapnom, mert ő sem gondolta komolyan, hogy megtámadom...

Nem voltam soha semmi jó elrontója, s ha valaki elkezdte kihúzni nálam a gyufát, azt a legtöbb esetben nem hagytam szó nélkül. Ezzel Calla is tisztában volt, mégsem zavartatta magát. Oké, a világért sem ölném meg, s ha rám is támad, éppen csak annyira támadnék vissza, hogy komolyabb baja ne essen.
Kérdésével nem törődtem, farkas alakot öltve folytattam a bájcsevejt.
~Persze, hogy nem tudok. Oké, hogy hallom néha-néha a gondolataid, de aligha hiszem, hogy pár foszlányból megtudom, hogy milyen is vagy. Könyörgöm, ha beszélnék az alfáddal, hidd el, hogy elengedne egy estére. Csak egy vacsora, amire a ti területeteken kerülne sor. Hidd el, se a te fejedet nem harapná le senki, se az enyémet. Maximum akkor, ha rád másznék. De akkor is én bánnám meg.- szemrehányó hangnemem inkább ront, mintsem javít a helyzeten, bár ez sem érdekel. Egyik pillanatban még vicsorgott rám, a következőben nyakamnak ugrott. És ez szó szerint értendő cselekedet volt.
~Látom, még csak egy kis kockázatot sem akarnál vállalni azért, hogy esetleg engem is megismerj. Azt látod, amit akarsz, de meg sem próbálsz a felszín alá nézni.-a szavakat valósággal sziszegtem még akkor is, ha csak a fejemben hallhatta őket Calla. Védekeztem egy darabig, de amikor lapockámba vájta éles fogát, elöntött a harctéri, és az sem érdekelt, hogy ki ellen kell mennem. Egyszer nem figyeltem eléggé, viszont kihasználtam, hogy ő maga is meglepődött. Elkaptam nyakát, de ott, ahol a szőr vastagabb volt, Mondhatni elkaptam a grabancát. Egy mozdulattal a földre taszítottam, majd fölé léptem, s fenyegetően megszólaltam.
~Elharaphatnám a torkod, de nem teszem. Viszont örülnék neki, ha nem kísértenéd a szerencséd.-vicsorgok a lányra, majd ellépek mellőle, s újra emberi alakot öltve vizsgálom meg nem túl súlyos sérülésem, amiből még így is folyt a vér.
-Na, ennyit arról, hogy Dax-nak nem fog feltűnni semmi.-mondom mérgesen, majd leveszem a felsőm, s tüzetesebben is megvizsgálom a sebet. Tény, hogy nem volt mély, mégis összevérezte a felsőm, amit idegesen a földhöz vágtam, miután letöröltem vele a kicsorduló vérem.
-Majd bemesélem, hogy fenn akadtam egy éles fán.-vonok vállat, majd hátat fordítok a nősténynek, s elindulok a közeli folyó felé.

Sejtettem, hogy Ren nem számol azzal, hogy tényleg megtámadom. Én sem bíztam ebben, még is megtettem. A lapockájába martam, de meglepődtem, így történt, hogy Ren "ellentámadásba" kezdett.
~Nem érdekel, nem akarok előbb cselekedni, mint kellene.~nyüszítek fel Ren alatt, és próbálok alóla kimászni, kevesebb sikerrel.
~Ne magyarázz, csak harapd át a torkom, és legyünk már túl rajta.~szűköltem tovább. Gyűlöltem ha lefognak, és nem találok menekülő útvonalat. Harcos vagyok, nem cicababa. Ren végül elengedett, és emberi alakot öltött. Meglepődtem, azt hittem, hogy tovább fog szekálni, mégsem tette, még mindig a hátamon feküdtem, és próbáltam kitalálni, hogy nem-e azon van Ren, hogy játszik velem. Végül mikor megszólalt, felálltam, és én is alakot váltottam.
-Ne haragudj.-sütöm le a szemem, és elfordulok tőle. Nem gondoltam, hogy ilyen nagyot harapok. Mikor meghallottam a Bane alfa lépteit, megfordultam, a folyó felé sétált, bűntudat lett úrrá rajtam, tényleg túl elutasító lennék vele? De hát megmondták... Nem fiúzhatok és semmi egyebet nem tehetek. Ren után léptem, és amint utolértem óvatosan magam felé fordítottam.
-Sajnálom, tényleg igazad van. De én akkor sem tehetek semmit. Lumine nem fogja ezt megengedni. Se csók, se érintés, se bármi egyéb, ami "beszennyezhet".-suttogom, és átkozom a Vigyázók törvényeit, amiért ennyire nem tehetem azt amit szeretnék.
-Dax-nak pedig mond meg nyugodtan, hogy én voltam az az átkozott, aki beléd mart.-elfordultam tőle, és egy tölgy kérgének hajtottam a fejem. Aztán megéreztem, olyan intenzíven, mint még soha. Egy pillantás alatt farkas alakot öltöttem, és mélyen magamba szívtam az erdő illatát. De sajnos tényleg nem csalt az orrom. Megkapartam a földet, és Ren felé fordultam nyüszítve. Egy Kereső van a közelünkbe, nem is olyan távol. Nem bíztam benne, hogy a Bane alfa segítene, de most ő is veszélyben volt, ha megtalálnak minket, akkor lehet, hogy nem éljük túl.
~Négyen vannak... Ren változz már át!~tovább nyüszítettem, és topogtam a földön, remélvén, hogy a fiú is tenni fog valamit, míg ő emberi alakban volt, nem hallhatta amit gondolok.

Nem harapott agyon, mégsem fogadtam mosolyogva azt, hogy belém vájta éles fogait. Ennyire azért nem lehetek szörnyű.
~Ugyan már, ne nézz gyereknek. Ha a halálodat akarnám, már rég megtehettem volna. De van bennem annyi tartás, hogy elviseljem a folytonos hajhúzásod.-mordulok rá, hiszen ő sem gondolhatta komolyan, hogy megölném.
Magas a tűrési küszöböm, már ami a sérülések terét illeti, s most is csak azzal volt bajom, hogy vérzik a lapockám. Ha eddig nem voltam elég mérges Calla-ra, most már komolyan elgondolkoztam azon, hogy mit csináljak vele. Emberré változott, s lesütött szemmel kért bocsánatot. Ez némiképp javított helyzetén, de még így sem hittem el, hogy tényleg megharapott.
-Jól van, jól van elég volt. Ha többet nem vájod belém a fogaid, akár még el is felejtem neked. Dax-ot meg bízd rám, ő az én Bétám. Ha nem hisz nekem, akkor sem tud velem mit csinálni, mert akkor is ő kerül bajba. Szóval ezt a részt bízd rám, jól hazudok.-fogadom el bocsánatkérését, ami egész őszintének hatott, majd elárulom egyik "jó" tulajdonságomat is.
-És nem foglak bemártani, egy ilyen h'lyeség miatt. Nem teszek keresztbe sem neked, sem magamnak. Van így is elég bajunk ezzel az előre megszervezett jövővel.-mondom, miközben egyre csak a folyó felé sétálok.
Egyszer csak hangos nyüszítésre leszek figyelmes, mire összevont szemöldökkel meredek a fehér farkasra. Eleinte figyelmen kívül hagyom, s betudom a bocsánatkérés részének, de figyelmemet felkelti egy újabb szag, és a közeledő léptek szaga. Gondolkodás nélkül váltok alakot, s amikor Calla háta mögött meglátom az egyik Keresőt, amint a lány felé tart, rávicsorgok, s szó szerint átugorva a kővé dermedt lányt, s egy jól irányzott mozdulattal a földre terítem a férfit. Gondolkodás nélkül átharapom a nyakát, s a fogaim nyomán patakokban kezd folyni a vére. Felmordulok, s tekintetem Calla-ra kapom, akit ketten is körül vettek. Valami fém tárgy repül felém, majd a hátam mögé nézek, ahonnan egy újabb kereső ront rám.
~Ren, találtunk egy halott őrzőt nem messze a határtól. Keresők vannak erre. Te merre vagy?-hallom gondolataimban Dax szavait.
~Próbálok életben maradni.-intézem el ennyivel, majd megszakítom a köteléket és Calla felé irányítom a gondolataim, miközben átharapom a másik Kereső nyakát is. Mikor a lányra kapom a tekintetem, a két másik Kereső már vérbe fagyva fekszik a földön, de a lány hófehér bundáját beszínezte a piros vér.
~Szép munka.-jegyzem meg, majd mellé sétálok, s bátorításképp orrommal meglököm oldalát, majd leülök két hátsó lábamra, és elkezdem letisztítani a saját bundám.

Ren megbocsátott, legalább is egyenlőre.
-Miattam nem kell hazudnod.-rázom meg a fejem, és ahogy kicsit jobban elgondolkodom, megérzem a Keresők illatát. Azonnal átváltoztam, és nyüszítve adtam Ren tudtára, hogy baj van. Egy ideig nem tett semmit, aztán átváltozott, ekkor már elértek minket a Keresők. Nem hallottam a léptek zaját, épp ezért rendültem meg, mikor a Bane alfa megindult, és engem átugorva terítette le az izom kolosszust. Míg pillantásom elkalandozott, ketten tapadtak rám, a földhöz lapulva vicsorítottam ki a fogam, és körözni kezdtem a Keresők körül. A legmegfelelőbb pillanatban ugrottam, a férfit azonnal megöltem, még röptömben szakítottam fel a torkát, a másik Kereső viszont eltalált, de ekkor sem hátráltam meg. Megpördültem a földön, és felvonyítottam, majd a nőnek rontottam. Ledöntöttem a lábáról, és mielőtt újra megüthetett volna, végeztem vele. Tompa tárggyal ütött meg, még is sajgott a helye. Ren utánam végzett a másik keresővel, fáradtnak éreztem magam és letaglózódtam, hiszen ez ma már a harmadig ember aki miattam hal meg. Azért, mert ebben a nyavalyás rendszerben élünk. A bundámat vér borította, undorodtam magamtól. Mikor Ren közelebb jött, feszült figyelemmel vártam, hogy mit fog tenni.
~Te is ügyes voltál.~dicsérem meg, ahogy hozzám ér az orrával fejemet az övének nyomom, most csak ő van itt, aki egy kis támaszt nyújthat háborgó lelkemnek. Mikor Ren elkezdi magát tisztogatni, elnyúlok a földön, tudtam, hogy a Keresők varázslataikkal erősítik meg a fegyvereiket, de most már a zsibbadás, átment puszta fájdalomba. Vissza is változtam, a vállamon ért a találat, szerencse, hogy rövid ujjú felső volt rajtam, még nyár volt. Mikor megláttam a sebet elsápadtam, ez nem most fog begyógyulni, ha pedig azt akarom, hogy most gyógyuljon be, akkor falka vér kell... Nincs az az isten, hogy én Rent erre megkérjem, talán sikerül épségben hazaérnem, és anyámék segítenek rajtam. Ám ebben a pillanatban le is ültem, szédülni kezdtem.
-Franciakulcs!-káromkodtam halkan, és felszisszentem. Gondolhattam volna, hogy ha nem figyelek, akkor bajom eshet.

Nem elég, hogy rám támadt az az ember, akitől a legkevésbé vártam ezt a lépést, még pár Kereső is "felvillanyozta" a napom. Úgy éreztem magam, mint egy semmirekellő vérfarkas, aki falka s barátok híján kóvályog az erdőben éjjel-nappal.
Minekutána ketten a torkomnak estek, hasonló "kedvességgel" haraptam ketté én az ő torkukat. Egy csepp sajnálat sem volt bennem, sőt úgy voltam vele, hogy Calla élete mellett az enyém is fontos. Tehát inkább ők haljanak meg, mint Mi. Semmi együtt érző gondolat, vagy lehetőségadás egy utolsó szóra, csupán egy gyors torok átharapás, s az emberek tüdejéből kiszökött az utolsó levegővételből maradt oxigén is.
Miután megdicsértem a lányt, s hasonlóan tett ő is, úgy láttam, kezd megpuhulni. Mintha belátta volna, hogy nem akarok én neki rosszat, arról meg nem tehetek, hogy szó szerint farkas törvények uralkodnak errefelé.
Nekiálltam letisztítani magamról a vért, mely bundámat rozsdavörösre festette. Kicsit tisztaságmániásnak tűnhettem, de melyik az a farkas, aki szereti, ha a szőre csimbókokban áll rajta, mert az alvadt vér össze-össze tapasztja.
Felkaptam a fejem, amikor a lány "elkáromkodta" magát, s ahogy megláttam, ezt a gesztusát miért teszi meg, egyből emberi alakot öltöttem. Tudtam, ha Kereső sebzi meg, nem feltétlenül biztosított a gyors gyógyulás, sőt. Alig egy lépéssel Calla mellé léptem, s a vállán tátongó fertelmes sebre meredtem.
-Bármit is forgatsz a fejedben, verd ki belőle most azonnal. Nem mész innen sehová, legalábbis nem a saját lábadon.-mondom, majd miután megkeresem az én véres felsőm, a folyóhoz sietek, és bevizezem a ruhadarabot. Miután ezzel megvoltam, visszatérek a lány mellé, s óvatosan kimosom a sebet, hogy pontosabb képet kapjunk mind a ketten a seb mélységéről.
-Ugye tudod, hogy ez nem fog egy kis fertőtlenítőtől és összevarrástól begyógyulni?-kérdezem, amolyan rejtett célzást téve arra, mi is a gyógyír.
-Előre leszögezem, hogy most is, mint a jövőben, igyekszem vigyázni a testi épségedre. És most jött el az a pillanat, hogy meg is teszem az első lépést.-mondom, s szemeibe nézek, miközben egyik kezemmel végigsimítok selymes arcán, de arcomra van írva, hogy nem tervezek visszaélni a helyzetemmel.
-Engedd, hogy segítsek. Te is tudod, hogy szükséged van rá.-fanyar mosoly húzódik számra, amolyan biztató jelleggel.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen végzetes lehet, ha egy Kereső eltalál, ez az első, hogy megsebeztek. Eddig senkinek nem sikerült, és pont egy ilyen ny@mvadt ember talált el. Szédültem, és átkoztam ezt a napot. Tudtam, hogy csak az én hibám, hiszen nem figyeltem eléggé. Ren egy pillanat alatt mellettem termett, és megvizsgálta a sebet. Hozzám szólt, majd elsétált a pólójával a folyóhoz. Felszisszentem ahogy elkezdte lemosni a sebet. Felsóhajtottam, és fejemet a vállára hajtottam.
-Tudom, hogy ez nem fog önként meggyógyulni.-hajtom le a fejem, és megpróbálom kitalálni, hogy mit tehetnék, Ren-t még mindig nem akarom megkérni erre, talán csak annyira, hogy kísérjen haza. Ám a következő szédülésroham, és a Bane alfa szavai is megerősítenek abban, hogy nem jutnék élve haza. Amint végig simított az arcomon, újabb sóhaj szaladt ki ajkaim közül.
-Megengedem, hogy segíts, de nem tudhatja meg senki.-suttogom fakó hanggal, és lehajtom a fejem, már az is nehezemre esik, hogy a kobakomat megtartsam. Tényleg erős varázslataik vannak a Keresőknek, és ez csak azt bizonyítja, hogy résen kell lennünk. Egy egyszerű kis harapás Ren karján, a vére, és talán elindul a gyógyító folyamat. Néha nagyon mérges vagyok magamra, de majd csak kinövöm ezt is.
-Lumine-el, majd beszélek, az talán elég lesz. Remélem, hogy az öcsém és Mason nem találkoztak Keresőkkel. A Haldis védelme a legfontosabb, te is tudod.-pillantok fel nagy nehezen Ren-re, és megpróbálok úgy helyezkedni, hogy kényelmesen hozzá tudjak dőlni a fiúnak.

Láttam Calla-n, hogy végre kezdi elhinni, hogy irányába semmilyen hátsó szándékom nincs. Tudtam, hogy a vizes pólóval való sebtisztítás, maximum minimálisan biztosítja azt, hogy a seb ne fertőződjön el. Ámbár egy Kereső fegyvere annál jóval furfangosabb volt. Egy csúnya mély seb, némi mágikus fegyverrel, és a vizes rongyos sebtisztítás annyit ér, mint halottnak a csók.
-Nem, nem fogsz, de némi rásegítéssel igen.-mondom eltökélt hangon, miközben a sebet mosogatom, eltávolítva a lány vérét. Lassan csordogált a sebből a vörös vér, s beszínezte vele Calla karját.
Bár nem ellenkezett, így is makacskodott. Tény, hogy sokkal tisztább lelkű volt, mint én valaha, mégsem hittem el, hogy nem tudna most az egyszer hazudni.
-Ugyan már, ez nem a világ vége. Tőlem nem fogja megtudni senki, valószínűleg tőled se. És aligha hiszem, hogy az Alfád észrevenné anélkül, hogy megemlítenéd neki. Sőt, ha engeded, hogy segítsek, nyoma sem lesz pár óra múlva annak a sebnek. És még az este is messze van, szóval ameddig meg nem gyógyulsz teljesen, addig akár itt is maradhatnánk.-ajánlom fel, biztató jelleggel, s próbálom lebeszélni róla, hogy az Alfájával értekezzen.
Egy óvatos ám könnyed mozdulattal ölbe kapom, majd leülök a földre, s hátamat a mögöttem lévő fának támasztom. Egyik kezemmel hátát támasztom, másikat pedig Calla szája elé tartom, pont úgy, hogy a csuklómhoz kényelmesen odaférjen.
-Essünk rajta túl.-húzok fanyar mosolyt számra, s tekintetem belefúrom a lányéba. Egy harapás pár korty a véremből, és már csak emlék lesz ez az egész. Alighogy ezt végiggondoltam, Calla éles fogai már húsomba vájtak, éles fájdalom hasított kezembe, de elviselhető fájdalom volt. Halk morgás tört fel torkomból, de tudtam, hogy Calla tudja, mikor elég. Egy perc múlva már újra éreztem a csuklóm, s meredtem a sebre, ami pillanatok alatt összeforrt.
-Hiszed vagy sem, egészen kellemes érzés volt.-mosolyodom a lányra, akinek ajkai pirosan izzottak véremtől. Egy apró vércsepp utat tört magának, s elindult Calla nyaka felé, de ujjaim automatikusan törték meg annak útját.
-Mond, hogy hatott valamennyit, és nem pazaroltam el értékes vérem.-hangom derűs volt, s egosita megnyilvánulásom inkább viccesen hatott, mintsem komolyan.