Amanda Blackwood

AMANDA HELENA BLACKWOOD





Név: Amanda Helena Blackwood
Kor: 17
Nem: Lány
Faj: Vigyázó
Születési hely; idő: Trogir, Horvátország 1994. augusztus 2.
Átváltozás éve: -



Jellem:
Sokan furcsának és zárkózottnak, sőt néha bunkónak hiszik a gothos megjelenése miatt. Valójában egy kedves, nyílt szívű lány, aki ha valakit megszeret, azt nem tudja már elengedni. Kicsit sem buta, sőt kifejezetten okos és megfontolt. Megválogatja a barátait, nem szeret zűrös ügyekbe keveredni más miatt. Jó emberismerő, általában kegyetlenül őszinte, ami miatt nagyképűnek és bunkónak nézik. Ha valakiről azt gondolja, hogy gáz ahogyan viselkedik, akkor azt megmondja. Eléggé nagyszájú, már többen is mondták neki, hogy a szája egyszer biztosan bajba sodorja majd. Általában az ismerkedés idején egy kicsit bizalmatlan, nem tálalja ki azonnal az életének titkait.

Külső:
Polgárpukkasztó. Ez a szó jellemzi leginkább. A gothos ruhái miatt mindig kinézik maguknak az emberek, még akkor is ha nadrágban van, bakanccsal és nincs rajta erős smink. A bőrének színe elefántcsont fehér, a szeme az óceán szürkés-kékes árnyalatára hasonlít. Körül-belül 170 centi magas, a haja éj fekete árnyalatban csillog. Szeret biztosító tűket rakni a fülébe, mindenféle színben van neki, ez az egyik hóbortja. Van egy köldök piercingje, amit tizennégy évesen csináltatott. Ruháinak nagy részét ő maga varrja, mert ilyeneket szinte sehol nem lehet kapni.

Különleges képesség: Elektromos erők uralása
Play by:Amy Lee
Titulus: Beautiful Goth Angel



Anya: Rose-Marie;40;nagyon jó
Apa: Lucian;45;Jó
Testvérek:-
Egyéb hozzátartozók: Laurel az unokahúga, Cecill a nagymamája;elhunyt



Múlt:
Trogirban születtem, ott is éltem egészen mostanáig. Muszáj volt eljönnöm. Eddig is csak azért nem küldtek el Vailba, mert szerettem Trogirt, nagyon. Pedig tényleg nem itt volt a helyünk. Mi voltunk az egyetlen vigyázó család egész Horvátországban. Ebben biztos voltam. Annak idején a szüleim menekültek, bár még mindig nem tudom, hogy miféle bűnt követtek el, ami miatt menni kellett. Valami nagy dologról lehetett szó, mivel azt mondták, hogy ők soha többé nem mehetnek vissza, de nekem jobb lenne ha Vailba mennék. Nem is Amanda Blackwood az igazi nevem. Hanem Tatjana Wolf. Ezt csak azért kellett felvennem, hogy soha ne tudják meg, hogy én vagyok a "menekülők" leszármazottja. A nagymamám még mindig Vailban él, de ő egy olyan fontos személy, hogy nem merték semmivel sem gyanúsítani. Akkor egy kicsit beszélek a trogiri életemről. Elszigetelve éltünk a halandó emberektől, a szüleim soha nem vegyültek velük. Iskolába se járattak, mint egy normális diákot; mindig otthon kellett lennem, ki se tehettem a lábamat a házból, mivel így biztonságos. Ennek ellenére nagyon szerettem a szüeimet, most is nagyon jó a kapcsolatunk. Ők tanítottak, amikor még kicsi voltam, akkor nagyon jó tanítványuk voltam. A gyermekkorom mindennek ellenére csodás volt. Minden ében hatalmas szülinapi bulit csaptunk. Már amennyire három ember hatalmasat tud bulizni. Soha semmiben nem szenvedtem hiányt, de valahogy mégis szörnyen magányosnak kezdtem el érezni magam. Amikor eljött az életemben a kamasz lázadások időszaka, akkor teljesen kikattantak rám. Mászkáltam, mert már nem bírtam egyedül és szereztem pár barátot. A tizennegyedik szülinapom után csináltattam meg a pc-met, akkor kedveltem meg a goth stílust is. Nagy hatással volt rám a Sirenia meg a Nightwish. Mivel egész nap otthon kellett ülnöm, sok zenét hallgattam. Megtanultam varrni, a netről rendeltem magamnak alapanyagokat a ruháimhoz. A tüllszoknyától elkezdve, a bőr, fűzős topig mindent meg tudtam csinálni magamnak. Akkor történt meg a baj, amikor bele szerettem egy halandó fiúba. Titkos románc volt, a szüleim nem tudhatták meg. Soha nem mentek volna bele a dologba. Persze lebuktunk, három hónap után. Kész csoda, hogy addig nem történt semmi és anyáék nem jöttek rá. Nekem is éppen oda kellett vinnem a fiút, ahol anyáék piknikeztek... persze azonnal kiszúrták, hogy halandó, megmondták neki, hogy a kapcsolatunknak ezennel vége, engem meg hazarángattak.
- Ezt most miért kellett?- kérdeztem, tettetett higgadtsággal.
- Eszednél vagy te gyerek? Hogy voltál olyan bolond, hogy összeszűrd a levet egy halandó kölyökkel?- ordította apám.
- Szerettem őt! Előbb-utóbb úgyis megtörtént volna! Normális életre vágyom!- kiabáltam vissza.
- És azt hiszed, ha halandókkal randizol, elveszted a képességeidet? Tatu, az ég szerelmére, te erre születtél!
- Az egy dolog, de ez kib@szott sz@r! Ne várjátok el azt, hogy életem végéig ki se mozduljak ebből a retkes házból! Nem tarthattok fogságban! Nincs hozzá jogotok!- kiabáltam, majd felszaladtam a lépcsőn, ami baljóslatúan recsegett az acélbetétes bakancsom alatt. A szobámba érve teljesen elkapott a harci ideg. Törni-zúzni kezdtem, semmi nem maradt épen, ami a kezem ügyébe került. Anyáék bizonyára halhatták a csetepatét amit rendeztem, mert valaki halkan bekopogott az ajtómon.
- Menj el!- kiabáltam rá.
- Kicsim, megbeszéltük apáddal, hogy mi legyen veled.- mondta anyám nyugodt hangon. Még, hogy megbeszélték! Hagyjanak engem békén, és ne döntsenek az életemről Ha ezt megteszik, akkor boldog leszek.
- Nem érdekel.- kiabáltam ki, sírva. A sós könnycseppek fekete csíkot hagytak az arcomon.
- Tatu, nyisd ki! Egy olyan helyre küldünk, ahol szabadon mászkálhatsz az utcákon, s ami még fontosabb; olyan életeb lehet, mint minden normális korodbelinek.
Ez már felkeltette az érdeklődésem. Itt úgy se tudnék maradni, mivel minden darabokban hevert.
- Hova utazok?- kérdeztem.
- Vailba.
- Az lehetetlen. Nem mehetünk oda vissza, mert megölnek minket.- mondtam.
- Mi nem is megyünk. Nagyanyád egy hete halt meg, az ő házába költözhetsz. Ott lakik egy barátnője, Lilly. Már minden meg van beszélve.- egy kicsit elkeserített a nagyi halála, de igazából nem is ismertem. Én már itt születtem, nagyi csak pénzzel támogatott minket, nekem küldött ruhákat ünnepekre, amiket nem viseltem soha.
- Amint meghalják a nevemet, meg is ölnek.
- Nem. Mert ezentúl a neved Amanda Blackwood.- megmondom őszintén, tetszett az új nevem. De annyira idegennek éreztem, ez nem én vagyok. Én Tatjana Wolf vagyok, de ezt senki nem tudhatja meg. Anyámék egy hónap alatt elintézték a hamis igazolványokat, ezért senkinek nincs kétsége afelől, hogy esetleg nem Amanda Blackwood, hanem Tatjana Wolf vagyok. Ezért jöttem vissza Vailba. Mert nem akarták, hogy halandóval legyek. Már most nagyon hiányzik Trogir, azok a pillanatok, amikor kifejlődött a képességem és az egyetlen szomszédunkat szívattam vele. Mindig elbújtam egy bokorba és levertem náluk az áramot, vagy áramszünetet csináltam. Minden egyes szép emlék Horvátországba köt, itt egy kis senki vagyok. Ott Tatjana voltam, itt egy hamis, nemlétező személy leszek. Mivel az ősök mind a Bane falkához tartoztak, ezért mentem én a Nightshade-be. Nemárt az óvatosság nemde bár?
Borzasztóan félek, nem tudom itt mi vár rám, csak azt, hogy nem lesz könnyű. Semmit nem lehet örökre titkolni... vajon lebukok majd? És ha igen, akkor mennyi idő után? És miért kavarog bennem ennyi kérdés? De a legfontosabb: mikor kapok választ ezekre a kérdésekre, s mi lesz veleM,

Példajáték:
Azt hittem, semmi rossz nem történhet velem. Felszabadultan futottam ki a parkolóba, de nem láttam senkit.
~ Nem baj, legalább én leszek az első ~ gondoltam. Megfordultam, hogy körbenézzek, de ekkor valaki a falnak taszított. Egy fiú volt.
- Végre megvagy!- mondta kéjesen, és két oldalról a falnak támaszkodott, elzárva minden menekülési útvonalat. Riadtan néztem fel a támadómra. Tyler volt az. Ismertem, de csak köszönő viszonyban voltunk.
- Ty, mit csinálsz?- próbálok kiutat keresni, de hiába.
- Szexi szerelés. Ugye nem bánod, ha leveszem rólad?
- Ty, hagyj békén!- megpróbáltam félrelökni, de ő elkapta a csuklóm és durván visszalökött. , majd lefogott és csókolni kezdte a nyakam. Az egyik keze a fenekemre csúszott, a másikkal erősen tartott.
- Engedj el, te perverz pÜcs!- kiáltottam rá, de ő nem hátrált meg. Hirtelen valaki letépte rólam az egyetemista srácot, egy másik ember pedig a kocsik felé rángatott.

- Nincs semmi baj.- szólalt meg az egyik megmentőm. A hangja lágy volt, de a szememből mégis kicsordultak a könnyek.
- Hé, nincs semmi baj. Nem engedjük, hogy bajod essen.- a férfi az állam alá nyúlt, egy kicsit megemelve a fejem. Pillanatok alatt felismertem azokat a szép világosbarna szemeket.
- Davi...- kezdek bele a mondatba, de nem tudom folytatni. A könnyeim még jobban potyogni kezdtek, a következő pillanatban, durván karjaiba vetettem magam. Ő egy kicsit hátra is lépett, hogy megtartsa az egyensúlyát. Gyengéden átölelt és simogatni kezdte a hajamat.
- Elintéztük a kis rohadékot!- kiáltotta Sebastien, diadalittas hangon.
- Egyben vagy?- jött oda hozzám Chuck, a kezét vállamra téve. Felnéztem rá a könnyes szemeimmel, de Davidet továbbra sem voltam hajlandó elengedni.
- Azt hiszem... megmaradok.
- Rendben, akkor mi magatokra is hagyunk.- kacsintott Jeff és egyesével elvonszolta a srácokat. Sebastient a gatyájától, Chuckot a pólójától fogva vitte, Pierre pedig hangosan vihogva ballagott mellettük. Magamra maradtam a világ legaranyosabb rocksztárjával. Még mindig egymást öleltük, bár nem mintha zavart volna. Mégis kibontakoztam az ölelésből, ő szó nélkül hagyta. Most szivárgott be az agyamba, hogy majdnem megerőszakoltak. Nem tudtam magamhoz térni a rémülettől. Csak most tűnt fel, hogy ráz a hideg. David szó nélkül levette a bőr dzsekijét és a vállamra terítette. Erős férfi parfümtől illatozott.