Fenris cseppkőbarlang

Néhány vérfarkas ide jár nyugalmat keresni magának. Távol mindenkitől az Omen hegy alatt helyezkedik el. Lényeges tudni való róla, hogy egy labirintus rendszer ezért nem ajánlott mélyre menni.

Amint erdős területre értem, felvettem farkas alakom, s a lemenő nap fényében bundám barna helyett vöröses árnyalatú lett. Az erdő fái között cikázva indultam el az Omen hegy felé, s végül a hegy lábánál álltam meg amolyan pihenésképp. Csak ekkor tűnt fel, hogy már a cseppkőbarlangnál vagyok, ahol kiskoromban mindig elbújtam, ha nem akartam társaságot. A barlang minden elágazását ismertem, ami valósággal egy labirintus volt annak, aki nem tudta hová s merre tart. Beleszimatoltam a levegőbe, de mivel sem Kereső sem más egyéb veszélyt jelentő ember s állat társágát nem érzékeltem, így beljebb sétáltam a félhomályba, s elnyúltam a hűvös barlang hasonló hőmérsékletű kövén. Eszembe jutott a nagyapám, aki mindig itt mesélt nekem arról, milyen is a Mi életünk.
A gondolataim Dax-ra tereltem, de csupa üresség jött válaszképp. Végül emberi alakot öltöttem, s leültem egy nagyobb szikladarabra, s onnan figyeltem, hol az erdőben zajongó vadakat, hol a barlang fekete ürességét.
Vártam. De, hogy mire, azt én magam sem tudtam. Viszont jól esett a magány és a csend. Sehol senki, aki az életemre akarna törni, aki elsírná a múltját, akivel lehetne egy jót beszélgetni, és akivel összekötöm pár hónap múlva az életem. Eszembe jutott, hogy kiskoromban ugyan itt, milyen gondolataim voltak arról, hogy hogyan szökhetnék el. Végül mindig oda lyukadtam ki, hogy felesleges, úgy is megtalálnak, avagy ha el is szökök, akkor csak egy egyszerű kitaszított vérfarkas lennék, semmi több. Ráadásul az sem volt utolsó szempont, hogy honnan szereznék magamnak kaját. Hát mára az egyetlen maradásra bíró ok, az első kettő. Megtalálnak, és elvesztem a családom a rangommal együtt. Megráztam a fejem, majd gondolataim kitisztítva olyanokon kezdtem morfondírozni, hogy milyen brutálisan meleg van, s az egyetlen előnye a farkas létemnek az, hogy jobban és hatásosabban tudom magam hűteni.

Léptek zaját hallottam meg, majd nem sokkal később egy zseblámpa világított be a barlang nyílásán. Felmordultam magamban, de nem mozdultam. Teljesen besötétedett, de még mindig olyan élesen láttam, ahogy egy átlag ember képtelen lenne.
Láttam az arcát, sőt ismeretem is, s a legkevésbé örültem annak, hogy egy Vigyázó társasága zavart meg. Már megint. Meghallottam a hangját is, s még mielőtt megszólalhattam volna, szemembe világított a zseblámpájával. De amilyen gyorsan rám fordította, olyan gyorsan el is húzta. Szemem egy pillanatig úgy izzott, mint farkas énemé, s valósággal világított a sötétben, akár egy macskáé. Ez elég volt ahhoz, hogy éles fogaim is kivillanjanak, s halk morgás törjön elő torkomból. Egy másodperc alatt a szememhez kaptam, s mint aki megvakult, úgy dörzsöltem a szemem.
-Örülnék, ha legközelebb nem telibe a szemembe világítanál. Gondolom tudsz róla, hogy kicsit erősebben érzékelem ezeket a dolgokat.-jegyzem meg, hiszen ahogy láttam neki is leesett, hogy ki vagyok. Úgy látszik ezen a vidéken én vagyok a sztár egyéniség, akit mindenki ismer. Ez max az egomnak jó, a nyugalmamnak aligha.
Miután kitisztul a kép, fanyar mosoly húzódik számra, s még egyszer megdörzsölöm a szemem.
-Kérhetném, hogy legközelebb egy füstbombát is dobj mellém, hátha meg is süketülök?-Örülök a szerencsés szerencsétlenségemnek, de elmondanád végre, hogy ki vagy, s mi járatban vagy errefelé? Mert gondolván, tudod a nevem, azt is tudod, mi vagyok. Szóval, csak, hogy egyenlő legyen a felállás, megtisztelnél vele, ha megmondanád azt is, hogy melyik falkához tartozol.-térek a lényegre, s felállva a szikladarabról, valósággal a lány fölé tornyosulok.

Reakcióm meglephette, mégis ha tudja kis mi fia borja vagyok, talán azt is tudhatná, hogy sokkal erősebben érzékelem a dolgokat, mint egy átlag tinédzser. Miután visszanyertem látásom, s megtudtam becses nevét, villantottam rá egy bájvigyort. Ahogy tapasztaltam -ellenben velem-, ő nem rajongott túlságosan a sötétért, s tüzet gyújtott azokból az ágakból, amiket nagy valószínűséggel a szél fújt be a barlang ezen elülső részére.
-Őszintén? Nem. Sokkal jobb a sötétség.-mondom vállat vonva, s szemrehányó szövegelésbe fogok. Magamhoz képest túl bő szavú voltam jelen pillanatban, s úgy f'stam a szavakat, hogy én magam sem tudtam, mit miért és mire mondok.
Figyelmesen hallgattam rövid válaszát, miközben felvontam egyik szemöldököm, ezzel is jelezve kissé meglepődtem. Bane s nem mellékesen Vigyázó. Legszívesebben újra farkas alakot öltenék, s egy ugrással beleveszhetnék a sötét barlangba, ahonnan tudtam, hogy van egy két kijárat.
-Remek. A falkámhoz tartozol, de biztos, hogy új vagy errefelé. Ha nem az lennél, tudnék rólad.-ütök meg egy fokkal barátságosabb és kevésbé lenéző hangnemet, mint az előbb.
-Ugyan már, nem vagyok én feldúlva. Csak rühellem, ha valaki a szemembe világít. Ráadásul ma már másodjára zavarják meg magányom.-foglalom össze a pontos problémacsoportot, ami sokkal inkább bosszantó, mintsem dühítő. A két fogalom között van egy árnyalatnyi különbség.
-Ennek örülök. Remélem ebben az esetben nem kell téged is elvezetni a házadig, s magadtól is eltalálsz ide-oda. Másrészről viszont már ne is haragudj, de azt hiszem, nem csak helytörténetből vagy kiokosítva. Szóval ha előre leszögezhetném, arról ne kezdj el papolni nekem, hogy mi vár rám a tizennyolcadik szülinapomkor. Ugyanis meglep avagy sem, már lassan nyolc éve élek együtt azzal a tudattal, hogy a Vigyázók megtervezték előre a fél életem. Tehát, ha beszélgetni akarsz, keress valami jobb és frissebb témát, és ne az én élettörténetem akard kivesézni.-a szavak bár nem éppen utaltak a kedvességre, arcomon és hangomon pontosan érződött, hogy megvetéssel mondom ki a szavakat, mindenféle bántó hangnemet mellőzve.
-És mi hozott erre? Ezt a barlangot sokan nem szeretik, mivel szinte mindig eltévednek.-kérdezek, s teszek ténymegállapítást. Ha már nincs nyugalmam, akkor nem fogok csendben ülve figyelni arra, hogy a szabadnapomon mi történik kinn az erdőben.